A diktátor

...vagy éppenséggel nem is létezik – mint Aladeen admirális generális, Wadiya köztársaság államfője. Sacha Baron Cohen az álfeka Ali G, a pszeudoosztrák Brüno és a kamukazah Borat, illetve egy arrogáns francia (Taplógáz: Ricky Bobby legendája) és egy kekec olasz (Sweeney Todd) megformálása után egy kicsit az arab világnak és úgy általában a diktátoroknak szól be Shabazz Aladeen admirális generális szerepében, hozva mindazt, amit eddig is minden alkalommal hozott – és ez részünkről nem reklamáció, sőt!
 
Sacha Baron Cohen ugyanis zseniális és egyben gátlástalan utánzó, és jól áll neki a közel-keleti zsarnok figurája, aki köré ezúttal rendes játékfilmet építettek nagyjából kerek történettel (a Brüno és a Borat elvileg rejtett kamerás brahi volt), mely szerint az admirális generális egy New York-i látogatás során rettenetes szakállát vesztve kénytelen átlagos bevándorlóként tengődve nagyjából normális emberré válni. 
 
Mindez sokban az Amerikába jöttem című ősrégi Eddie Murphy-filmre emlékeztet, részben a jóval frissebb Ne szórakozz Zohannalra, részben pedig minden korábbi Sacha Baron Cohen-filmre – már ami az arroganciát, a hímsovinizmust, a rasszizmust és mindenféle egyebet illeti, vagyis ami miatt a fickót szeretjük. Mondjuk szomszédként pont utálnánk, de így a vásznon nagyon rendben van!