Szauna Párizsban

est.hu:
8/10
|
olvasói
5/10 (13)
A francia vígjátékok rendszerint önmagukban is elég szórakoztatóak, de még jobbak, ha egy kis csavar kerül a történetbe, például ha a főhős nem csak meleg, de még népes zsidó családja és az ezzel járó kulturális örökség elől is menekülnie kell.
Rueben (Nicolas Maury) olyan, mint egy burleszkfigura az 50-es évek Amerikájából, és nem elsősorban azért, mert meleg: furcsán jár és vékony, nőies a hangja, hajlamos a hisztire és gyakran döntésképtelen, és bár francia, Finnországban él szép szőke szeretőjével, és postásként dolgozik, ami szintén elég furi. Aztán egy szép napon egy komoly összegű félreértés és egy éles vita után a mi Ruebenünk hazamenekül Párizsba, ahonnan annak idején nyakára nőtt családja miatt szökött el, és ez a család most újra a nyakába szabadul. Anyuka (Carmen Maura, Almodóvar egyik kedvenc színésznője) túlpörög, nővérke válik, a bátyja mindent folyton kontrollálni akar, apukának pedig beismernivalója van, és bár vannak ennél sokkal rosszabb családok, Ruebennek ez egy picit sok.
 
Mikael Buch rendező, aki a sokszor nagyon vicces forgatókönyvet a nála sokkal nevesebb kollégájával, Christophe Honoré-val közösen írta, a mérsékelt giccsre hajt, a polgárpukkasztáson még innen, de a normális átlagon azért túl. Mindez rendkívül szerethető, hiszen amellett, hogy remek családi film, egyrészt jellegzetesen franciás, másrészt hozza a zsidó humor fanyarságát, és úgy nyújt bepillantást a meleg szubkultúrába, hogy attól még nem szűkíti le a potenciális nézőközönséget.  
 
Vízer
2012.07.06
|
Let My People Go!
francia vígjáték, 96 perc, 2011
Ruben francia, zsidó családból származik, de Finnországban él a szerelmével. Véletlenek sorozatának következtében egy millió euróhoz jut, és elhagyja a szerelme. Kénytelen visszaköltözni Párizsba, ahol újabb kalandokba keveredik.
Rendező:

Mikael Buch

Forgalmazza: Másképp Alapítvány
Bemutató: 2012. július 12.
(5 kép)


Film premierek

Rontó Ralph

amerikai animációs film, 92 perc, 2012
Játék
Ester Rada az élő bizonyíték rá, hogy jelentősen lerövidíthető az az időszak, amikor a kezdő zenész ötvenfős klubokban kényszerül játszani húsz fizető vendég előtt.
Filmek a TV-ben
H
30
K
31
Sze
1
Legnépszerűbb
Copyright © 2023 Minnetonka Lapkiadó Kft.