Minden végzet nehéz

Harry Sanborn (Jack Nicholson), a megrögzött agglegény és nemzetközi hírű nőfaló példáján okulhatunk ugyanis, aki korának előrehaladtával is csak 30 alatti hölgyekkel hajlandó randevúzni. Ezúttal éppen legújabb zsákmányával készül fiatalos hancúrozásra a hölgy mamájának vidéki nyaralójában. Az eseményeket azonban előbb a mama megjelenése, majd egy hirtelen szívinfarktus kutyulja össze. A nyaralóban rekedt, lábadozó aranyifjú ápolására - jobb híján - a mama (Diane Keaton) vállalkozik, aki mellesleg rendkívül sikeres színdarabíró. 
A kezdetben ellenségeskedő páros - minő meglepő fordulat! - lassanként összemelegszik. A képben azonban feltűnik - valóban meglepő, vagy inkább erőltetett fordulat? - egy fiatalember is, a beteg orvosa (Keanu Reeves), aki viszont az idősödő írónőbe szeret bele. 
A film innen kezdve valóban átalakul a nemek egyenlőségének diadalává, miszerint nemcsak az idős férfi-fiatal nő, de az idős nő-fiatal férfi felállás is ugyanolyan esélyes (úgy legyen, jegyzem meg halkan). Ami azonban esélyes, önmagában még nem biztos, hogy sikeres is, úgyhogy szívszorító, romantikus epizódok után idősödő hőseink mégiscsak egymásra találnak... 
Persze nem is a sztori a lényeg, (ezért is árultam el, mi a vége, meg amúgyis mindenki kitalálta, aki látott már amerikai vígjátékot), hanem ezek a színészóriások, akiket nézni még mindig nagy élvezet. Diane Keaton ugyanolyan sugárzó, mint annak idején az Annie Hallban volt, Nicholson pedig igazán bájos, ahogy így hetven felé kivillantja nem éppen feszes, meztelen fenekét a lenge kórházi hálóing alól.