Halálos iramban 6.

est.hu:
6/10
|
olvasói
7/10 (38)
Segítünk! Ne hagyja el a gépjárművét! Ha elfogy az üzemanyaga, üljön át másik gépjárműbe! Ha lehet, turbódízelt válasszon a legnagyobb felnikkel, és taposson bele! – Ez lehetne a mottója a hatodik Halálos iramban filmnek, vagy inkább az összesnek.
Van abban valami szép és nemes, hogy egy ilyen csacskán egyszerű széria ilyen nagy sikert aratott és már a hatodik részt nézzük. A Halálos iramban-filmek ugyanis csak két dologról szólnak, a mélyen dübörgő motorokról és a melegen csillogó férfibarátságról, minden más csak körítés, de meg kell hagyni, ez a körítés profi és látványos. A franchise-ba új életet lehelő Justin Lin rendező nem bajlódott a karakterekkel és a dialógusokkal, tudván, hogy elég az eddig bevált figurákkal dolgoznia, sőt előásott egy korábbi szereplőt is, a halottnak hitt Lettyt (Michelle Rodriguez), aki – és itt a csavar – amnéziásan egy briliáns bűnözőnek (a tényleg karizmatikus Luke Evans) dolgozik. Az ottani csapat majdnem teljesen olyan, mint Domé (Vin Diesel), akit az előző részből ismert Hobbs ügynök (Dwayne Johnson) vesz rá egy újabb melóra. 
 
Innentől minden kiszámítható, mégsem unalmas, és egy fél óra után azt is megszokja az ember, hogy az év legbutább mondatait hallja a szereplők szájából, olyanokat, amik még Schwarzeneggernek is kínosak lennének. De az autók gyorsak és szépek, a férfiak férfiasak, ahogy a nők is, a mozi végeztével pedig nem érdemes rögtön felpattanni a székből, mert kapunk egy kis ízelítőt a hetedik részből és annak főgonoszából is. 
Vízer
2013.05.17
|
Fast & Furious 6
amerikai akciófilm, 130 perc, 2013
Hobbs megkéri Domot, hogy hozza össze a régi bandát, hogy elkapjanak egy elit rablóalakulatot Londonban, amit Dom halottnak hitt szerelme, Letty vezet.
Rendező:

Justin Lin

Forgalmazza: UIP-Duna Film
Bemutató: 2013. május 23.
(18 kép)


Film premierek

Kópé

amerikai-kanadai animációs film, 87 perc, 2019

Downton Abbey

angol filmdráma, 122 perc, 2019

Curtiz - A magyar, aki felforgatta Hollywoodot

magyar életrajzi dráma, 98 perc, 2018

100 dolog

német vígjáték, 111 perc, 2018
Játék
A Bosszúállók-széria negyedik felvonása egy 22 filmből álló történetfolyam megismételhetetlen lezárása, egy monumentális utazás utolsó állomása.
Filmek a TV-ben
18:15
Puzzle
amerikai film, 2018
18:15
Rejtélyes házasság
amerikai thriller, 2018
18:45
A katasztrófaművész
amerikai életrajzi film, 2017
18:45
Pop, csajok satöbbi
amerikai vígjáték, 2000
18:50
Két kopper
amerikai akcióvígjáték, 2010
Még a héten látogatható a Holdmúzeum 1969 - Művészet és világűr című kiállítás, szerintünk #nemaradjle #holdmuzeum #muveszetesvilagur #muveszetestudomany #kiallitasajanlo #vasarelymuzeum
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.