A Keresztapa

est.hu:
10/10
|
olvasói
10/10 (38)
Bevallom töredelmesen, némileg dilemmában vagyok, ezúttal ugyanis a filmtörténet olyan alkotásával állok szemben, mely sem rosszindulatú fikázásra, sem sztereotípiák felsorakoztatására nem ad lehetőséget. Annyi bakit mindenesetre felróhatunk, hogy a bérgyilkosok mindvégig kesztyű nélkül gyilkolásznak.
Ám sajnos ezzel is kapufát lövünk, tudniillik, esetünkben nagybetűs lélektani drámáról beszélünk, ahol az akció, mint olyan, teljesen mellékvágányos vonulat. Ellenben amit a film jellemrajzok terén nyújt, az egyszeri és megismételhetetlen. Arról meg már nem is érdemes szót ejteni, hogy Brando, Pacino, de még jelentősebb a mellékszereplők is egytől-egyig szürreálisan nagyot alakítanak. (Ugyan, ki nem próbált már meg rokoni összejöveteleken Don Vitót imitálni egy-egy pofazacskóba gyömöszölt kókuszgolyó segítségével?)

Az elsőszámú igazság, mellyel a film jóvoltából szembesülünk, nem más, mint hogy a hatalom jelentős mértékű stresszel jár. Nem véletlen tehát, hogy az idős Don Vito, a Corleone család feje megpróbálja a háborúból hazatérő fiát, Michaelt távol tartani a család belső ügyeitől. Ám miután merényletet hajtanak végre ellene, mégis a legifjabb Corleone kezébe adja a hatalmat, és ezzel együtt véres leszámolások sorozata veszi kezdetét.
kirsch
2009.10.01
|
The Godfather
amerikai gengszterfilm, 175 perc, 1972
Minden gengszterfilmek legklasszikusabbika lófejjel, kiterjedt családi üzelmekkel, morális válsággal és fejlett alsó állkapcsú Donnal.
Színész:

Marlon Brando
(Don Vito Corleone)

Al Pacino
(Michael Corleone)

Robert Duvall
(Tom Hagen)

Diane Keaton
(Kay Adams)

James Caan
(Sonny Corleone)

Richard S. Castellano
(Peter Clemenza)

Sterling Hayden
(McCluskey kapitány)

John Cazale
(Fredo)

Al Lettieri
(Sollozzo)

Forgalmazza: Pannonia Entertainment Ltd.
Bemutató: 2016. március 10.

Műsoron a TV-ben

Paramount Channel
 2018.12.27., csütörtök, 21:00
 2018.12.28., péntek, 02:45

Linkek


Kapcsolódó cikkek

(38 kép)


Filmek a TV-ben
18:05
A sötét lovag
amerikai-angol akcióthriller, 2008
18:10
Az ördögbe az igazsággal
német vígjáték, 2015
18:25
Játszd újra
amerikai vígjáték, 2017
18:40
Pókerarcok
amerikai filmdráma, 1998
18:45
A lélek útja
amerikai háborús filmdráma, 2009
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
07:45
A Tom és Jerry-show
2014, 64. rész: Nász-frász
07:46
Bori
I. évad, 1. rész: Conni 01
07:50
Gumball csodálatos világa
2011, 931. rész: A menü
07:50
A Lármás család
III. évad, 315. rész
07:51
A Tom és Jerry-show
2014, 65. rész: A legjobb szülinap
Játék
Decemberben ismét visszatér a Gregorian Budapestre a középkori hagyományos és modern dalok fúziójával! A Szent Dalok (Holy Chants) című karácsonyi koncertet 13-án a MoM Sportban élvezheti a magyar közönség.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.