Hajsza a győzelemért

olvasói
8/10 (54)
A Forma–1 világáról még nem készült sikeres mozifilm, ami nagyban köszönhető annak, hogy a sportág nem túl népszerű a tengerentúlon. Utoljára talán Sylvester Stallone próbálkozott a műfajjal, de a Felpörgetve 2001-es bukása jó időre elvette Hollywood kedvét az újabb nekifutástól.
Ezúttal a filmesek némi német tőkével betámogatva próbálják elérni, hogy a mozinézőket végképp ne zavarja, ha azt se tudják, ki volt az a Niki Lauda és James Hunt. Ehhez viszont kellett a nagy sikerű, Senna című dokumentumfilm is, ami jól mutatta, hogy megfelelő rendezői kézben igenis lehet pazar drámát kanyarítani két egymással versengő pilóta karrierjéből. Persze Niki Lauda és James Hunt párviadalát nem árnyékolta be haláleset, bár az kétségtelen, hogy egyikük elég közel járt hozzá. 
 
Az 1976-os F1-es szezonban (a film főképp erre koncentrál) Lauda egy baleset után bennégett a saját kocsijában, ahonnét pilótatársai tudták csak kiráncigálni. Hiába a komoly égési sérülések, az osztrák versenyző visszatért, és nem volt rest világbajnokságot nyerni. A mérnöki precizitás és kitartás csap össze itt a laza őstehetséggel, szóval minden adott volt Peter Morgan (A királynő) forgatókönyvíró számára, hogy ebből a sztoriból egy igazán emlékezetes mozit szüljön. Rendezőként az a Ron Howard felel az izgalmakért, aki néhány igaz történetből már sikeresen forgatott parádés filmet, és mostanság majd minden F1-es futam közelében megfordul, a főszerepeket pedig Chris Hemsworth és Daniel Brühl játsszák. 
Tulu
2013.09.09
|
Rush
amerikai-angol-német életrajzi film, 123 perc, 2013
Niki Lauda és James Hunt elképesztő párharcának története a Forma-1-es versenyautókban és a kulisszák mögött.
Rendező:

Ron Howard

Forgalmazza: Pro Video
Bemutató: 2013. szeptember 12.
(18 kép)


Film premierek

Ugye boldog vagy?

német vígjáték, 80 perc, 2019

Jó srácok

amerikai vígjáték, 95 perc, 2019

Volt egyszer egy… Hollywood

amerikai szatíra, 161 perc, 2019
Játék
A szürrealista mozgalom legismertebb alkotóinak munkáival találkozhatunk a Magyar Nemzeti Galéria kiállításán
Filmek a TV-ben
18:15
Koreai rulett
dél-koreai akciófilm, 2013
18:25
Csokoládé
angol romantikus film, 2000
18:30
Virágvölgy
magyar film, 2018
18:35
Inferno
amerikai-japán-magyar-török thriller, 2016
18:40
Fák jú, Tanár úr! 3.
német vígjáték, 2017
Ma este kilenckor Magyar Rhapsody Project a Mesterségek Ünnepén. A Bársony Bálint Sextett a magyar klasszikusokat modernizálja. . . . @mestersegekunnepe #magyarrhapsodyproject #barsonybalintsextett #klasszikusokjazzben #liszt #erkel #kodaly #bartok
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.