A pokol kapujában

est.hu:
7/10
|
olvasói
9/10 (25)
Tudományos tény, hogy léteznek könnyed török vígjátékok, lendületes akciófilmek, sőt, horrorfilmek is, de a világ nagy fesztiváljaira, majd az adott országok moziforgalmazásába mégis kizárólag a sanyarú sorsok krónikásai jutnak el. Tényleg ezt szeretnénk látni Törökországból?
Hol is játszódhatna máshol egy igazi török művészfilm, mint a kamionok és országúti éttermek világában? A széparcú Zehra (Neslihan Ataguul) egy autópálya melletti étteremben, az egykori karavánszerájok modern verziójában dolgozik valahol egy kopár iparvidéken, a szabadidejében pedig bánatosan néz ki az ablakon. Egy fiatal kollégája udvarol neki, de nehéz komolyan venni, hisz a srác legfőbb ambíciója, hogy bekerüljön egy tévés vetélkedőbe, a lány pedig egy hallgatag kamionsofőrrel (Ozcan Deniz, énekes, író és tévés celeb) kezd titkos viszonyba. Meg is lesz az eredmény egy nem kívánt terhesség formájában, és innen kezd Yesim Ustaoglu rendezőnő különben szépen komponált és gyönyörűen felvett filmje igazán nyomasztóvá válni, egész pontosan úgy, mint a szintén török Pelin Esmer nemrég bemutatott Az őrtorony című filmjében.
 
Az immár ötödik nagyjátékfilmjével a nagy fesztiválokat bejáró rendezőnő becsületére legyen mondva, hogy egyrészt szépen és érzékenyen vezényli le történetét – ha a már első ránézésre is kilátástalan szerelmi szálát kissé hosszúra is nyújtja -, és a legvégére azért nyújt némi reményt hősei és a sötétben kissé elkámpicsorodott néző számára is. Igaz, következetesebb lett volna önmagához, ha ezt nem teszi.
Vízer
2014.06.19
|
Araf
francia-német-török filmdráma, 124 perc, 2012
Zehra és Olgun története, akiknek élete monoton és szürke. Mindketten egy jobb jövőre vágynak és abban bíznak hogy valami megváltoztatja majd életüket.
Rendező:

Yesim Ustaoglu

Forgalmazza: Vertigo Média
Bemutató: 2014. június 26.
(6 kép)


Film premierek

Prédák

amerikai horror, 92 perc, 2019

Pavarotti

amerikai-angol dokumentumfilm, 114 perc, 2019

Mű szerző nélkül

német-olasz történelmi dráma, 189 perc, 2018

Gemini Man

amerikai-kínai akciófilm, 117 perc, 2019

Gemini Man

amerikai-kínai akciófilm, 117 perc, 2019

FOMO - Megosztod és uralkodsz

magyar filmdráma, 90 perc, 2019

A művészet templomai: Prado - Csodák gyűjteménye

olasz-spanyol dokumentumfilm, 92 perc, 2019
Játék
Roger Waters nagy sikerű 2017-18-as US + THEM világturnéjának amszterdami állomásán rögzített koncertfilm a világpremierrel egy időben, 2019 októberében, limitált vetítéssorozatban érkezik a hazai filmszínházakba.
Filmek a TV-ben
21:40
Hamu
kínai krimi, 2017
22:20
Hideg nyomon
amerikai krimi, 2007
22:40
Vakító napfényben
olasz-francia krimi, 2015
22:45
300 - A birodalom hajnala
amerikai háborús film, 2014
22:50
Az éjszakám a nappalod
magyar vígjáték, 2015
A héten még látogatható a szürrealista kiállítás az MNG-ben. A szürrealista mozgalom Magritte-tól Dalíig. Válság és újjászületés 1929-ben. #salvadordali #renemagritte #szurrealista #szurreal #kiallitasajanlo #kulturalisajanlo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.