Cloverfield Lane 10

est.hu:
9/10
|
olvasói
8/10 (54)
A J.J. Abrams által producerként jegyzett óriás szörnyes mozi folytatást kapott, amelyben hiába keressük az ismerős szereplőket és az ismerős szörnyet. És ez így van jól.
A Cloverfield Lane 10 ugyanis inkább afféle lelki társa a Cloverfieldnek, mint valódi folytatása, de végül is az eredeti mozi báját is az adta, hogy a nézők úgy ültek be rá a moziba, hogy szinte semmit sem tudtak róla, szóval a titkolózás és a rejtély, úgy fest, örökre részévé vált a Cloverfield-franchise-nak (már ha beszélhetünk már franchise-ról egyáltalán). Persze azért teljes homályban nem szeretnénk hagyni a kedves olvasót, ezért a kiindulópontról kénytelenek leszünk beszélni egy kicsit.
 
Michelle (Mary Elizabeth Winstead a Scott Pilgrim a világ ellen óta nem volt ennyire jó) autóbalesetet szenved, és egy földalatti bunkerben tér magához, egy csőhöz bilincselve. A hely tulajáról, a kissé mogorva Howardról (John Goodman simán Oscar-jelölést érdemelne ezért) nehéz eldönteni, hogy fogva tartja-e hősnőnket, és egy másik, a bunkerben lebzselő srácot, vagy vendégül látja, ő ugyanis azt állítja, hogy míg Michelle ájult volt, odakint elszabadult a pokol, és egy idegen faj kicsinálta az emberiséget. Egyetlen helyen lehetnek biztonságban: ebben a háza alá épített bunkerben.
 
A film sokáig vérbeli kamarathrillerként működik, ahol a feszültség forrását elsősorban az adja, hogy hihetünk-e Howard meséjének a világvégéről, vagy ő csak egy pszichopata, aki ezzel a szöveggel akar fogva tartani embereket a beteges pincéjében. Már ez is körömrágósan izgalmas, de az alkotók még csavarnak is rajta egyet, hogy tényleg mindenki elégedett legyen. 
 
Tulu
2016.04.05
|
10 Cloverfield Lane
amerikai sci-fi, 105 perc, 2016
Egy autóbalesetből felébredve egy fiatal nő egy pincében találja magát, ahol a megmentője azt mondja, hogy amíg ájult volt, odakint a világot egy vegyi fegyver megsemmisítette.
Forgalmazza: UIP-Duna Film
Bemutató: 2016. április 14.
(25 kép)


Film premierek

Jojo Nyuszi

amerikai-cseh-új-zélandi vígjáték, 108 perc, 2019

Hivatali eltávozás

amerikai horror-vígjáték, 86 perc, 2019

1917

amerikai-angol háborús film, 110 perc, 2019

Richard Jewell balladája

amerikai filmdráma, 129 perc, 2019
Játék
Sonic, a sündisznó véletlenül hihetetlen erő birtokosa lesz. A saját védelme érdekében a Földön rejtőzik el, ám nem szabad, hogy a világ tudomást szerezzen a létezéséről.
Filmek a TV-ben
18:05
Pókember - Irány a Pókverzum
amerikai animációs film, 2018
18:10
Pókember 3.
amerikai akciófilm, 2007
18:20
Mátrix
amerikai akciófilm, 1999
18:20
Apa lettem kisapám!
amerikai vígjáték, 2004
18:30
Acélország
angol thriller, 2018
Tegnap indult a BIDF dokumentumfilm fesztivál, tele programmal, ma is 16 film lesz, például A csábítás iskolája. Hét éven átívelő forgatás fiatal nők életét követve. #csabitasiskolaja #bidf #dokumentumfilm #csabitas #nok #ferfiak
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.