Dunkirk

A Dunkirk nemcsak azért különleges, mert valójában egy vesztes csata, egy visszavonulás történetét meséli el – a szövetségesek négyszázezer katonát menekítettek át Angliába 1940-ben az őket körbevevő németek elől menekülve –, hanem azért is, mert Christopher Nolan blockbusterekre jellemző pénzből készített egy akár kísérletinek is nevezhető filmet. A Dunkirknek ugyanis kapásból nincs elmesélhető története, vagy akár olyan főszereplője, akivel könnyen azonosulni lehetne, sőt Nolan a dialógusokat se viszi túlzásba: nem csoda, hogy a film készítése előtt rengeteg némafilmet tanulmányozott.
 
A sötét lovag-trilógiával sztárstátuszba került rendező egyszerűen a háború poklát szerette volna bemutatni nekünk minél hitelesebben és átélhetőbben, ezért három szemszögből, földön, vízen és levegőben is elborzadhatunk az akkori történéseken, mely során több mint harmincezer szövetséges katona vesztette életét. Az egyik szálon a menekítést fedezni kívánó pilóták, egy másik szálon a segíteni igyekvő hajósok, a harmadikon pedig a tengerparton rekedt katonák történetét követhetjük, és ezúttal Nolan nem ragaszkodott a rá olyannyira jellemző két és félórás játékidőhöz, hanem belepréselte a mondanivalóját laza 106 percbe. Mindezt 70 mm-es, lenyűgöző vizualitású kamerákkal vette fel, szóval lesz okunk ámuldozni a moziban ülve.