Viktória királynő és Abdul

A 82 éves színésznő John Madden Botrány a birodalomban című filmje után húsz évvel most Stephen Frears (Veszedelmes viszonyok, Pop, csajok satöbbi, A királynő) kedvéért játszotta el az öregkorára megkeseredett királynőt, és remekel a szerepben. Olyan szédítő természetességgel hozza a depressziójából egy fiatal indiai írnok (Ali Fazal) hatására kigyógyuló anyakirálynő figuráját, hogy nemcsak az udvartartása, de a másik címszereplő, Abdul is láthatatlanná válik mellette. Pedig neki nem kellene, mert a forgatókönyv szerint ő (lenne) az események fő mozgatója, aki miatt Viktória a „viktoriánus” szellemben élő udvar nem kis rosszallására felforgat mindent maga körül. Az amúgy helyenként kifejezetten szórakoztató és gondolatébresztő film egyetlen és legnagyobb hibája éppen ez, Abdul karakterének a kidolgozatlansága, és az ebből következő dramaturgiai sutaságok. 
 
A Viktória királynő és Abdul egyébként Shrabani Basu azonos című regényét dolgozza fel, a magyarul is olvasható könyv megtörtént eseményeken alapul. Valóban létezett egy Abdul Karim nevű, alacsony sorból származó írnok, aki 1887-ben, Viktória Arany jubileumára érkezett Londonba, hogy átadjon egy indiai emlékérmet a britek királynőjének és India császárnőjének. Az uralkodónak már az első találkozásukkor feltűnt a fiú, és mindenki meglepetésére maga mellé fogadta inasnak. A királyi család és az udvar folyamatos áskálódása ellenére Abdul Viktória haláláig, vagyis majdnem tizenöt évig maradt Angliában a királynő tanítójaként és legközelebbi barátjaként, hogy színt vigyen a sótlan britek életébe.