Budapest Noir

Ez persze nem a filmesek nagy megvilágosodása volt, hanem a film alapjául szolgáló regény írójáé, Kondor Vilmosé, aki ügyesen vette észre, hogy a harmincas évek Budapestjében minden megvan, ami egy klasszikus noirhoz kell. Főhőse, Gordon Zsigmond (Kolovratnik Krisztián alakításában) a Humphrey Bogart-i hagyományok örököse, a náci eszmék hazai megerősödése pedig kellő hátteret biztosít egy olyan korrupt, romlott világképhez, ami a legtöbb film noir sajátja.  
 
Gárdos Éva (Amerikai rapszódia) rendező megtanulta és eminens diákként felmondta a film noir szabályait, ám az elkészült mű inkább tűnik rossz értelemben vett iparosmunkának, mint igazi filmnek. Általában örülök, ha egy film megmarad a 90-100 perc körüli játékidőnél, de ez esetben a rövidre vágás nem tett jót a Budapest Noirnak. A szövevényes cselekmény miatt sokszor úgy érezzük, csak rohanunk a történetben A-ból B-be, onnan C-be, onnan meg D-be, de nem hagyták lélegezni ezt a világot és ezeket a karaktereket, hogy igazán kibontakozhassanak. 
 
A könyv báját az adta, hogy okosan keverte benne a noir stílusjegyeket a korabeli Budapest társadalmi problémáinak bemutatásával, ám a filmváltozat már inkább csak a noir részével törődik, a társadalmi háttér inkább csak megmarad az érdekes illusztráció szintjén. Azonban a Budapest Noir a hibáival együtt is valamennyire szerethető mozi maradt, és van még Kondor Vilmosnak pár regénye, ahol a filmváltozatban kiköszörülhetik a csorbát.