Én és a hercegem

Ám már az első lány, akivel összefut kiábrándítja, ugyanis a talpraesett Paige rögtön kikosarazza az inkognitóban lévő, playboy-kezdemény herceget, akit ez annyira lenyűgöz, hogy rögtön tudhatjuk, hogy itt bizony a demokrácia és a szerelem fog győzni a sok száz éves királyi hagyomány felett.

Nem is lenne ezzel semmi baj és a kezdeti „ellentétek vonzzák egymást” szál nem is rossz, de Martha Coolidge rendezőnő valamiért irtózik az igazi konfliktusoktól, így minden fordulat szörnyű csikorgással és néha minden felvezetés nélkül következik be. Vagyis igazi sztoriról nem igen beszélhetünk - igaz, a Római vakáció sem a fordulataival vette le a lábáról a nézőt -, így marad nekünk a két fiatal (és amúgy szimpatikus) főszereplő csetlés-botlása, no meg Soren, a komornyik a maga furcsaságaival. Luke Mably főleg kifogástalan cambridge-i kiejtésével és az angol Vilmos herceghez való hasonlatosságával tűnik ki, Julia Stiles ezúttal is nagyon helyes, bár lehetett némi súrlódás közte és az operatőr között, mert alig mutatják közelről, és akkor is többnyire árnyékban marad az arca. Aztán van még egy vidéki fűnyíró verseny, Shakespeare-elemzés meg királyi ékszerek, valamint lelkes cseh statiszták kis dán lobogókkal, de sokkal többet nem ígérhetünk.

Dorka, aki nagyon helyes csaj, és akinek adok a véleményére, azt mondta, hogy ez a film igenis fontos kérdéseket feszeget és valójában minden lány szeretne hercegkisasszony lenni. Szerintem viszont a történet gyengécske és a királyi családok oldják meg maguk a kis problémáikat - a kedves olvasó pedig átlagolja kedve szerint e két véleményt.