Kistestvér

olvasói
(0)
A filmezés az élet azon kevés területeinek egyike, ahol az amatőr jelző soha nem számított sértőnek vagy lekicsinylőnek. A kezdő, önerőből dolgozó filmesnél sok kisebb-nagyobb hiba bocsánatos bűn - majd belejön, hisz nem könnyű ezt megtanulni! -, ráadásul pedig, mivel kevésbé kell megfelelnie a sokszor igen magas elvárásoknak, gyakran merészebb és eredetibb, mint már elismert kollégái.
Lengyel Andor is fillérekből készítette el első nagyjátékfilmjét, miután a szakmai ranglétrát végigjárva, mint kisegítő asszisztens, ügyelő, majd másod rendezőasszisztens tanulta ki a szakmát. Ő is némileg a szükség által vezérelve újított, és a drága profi nyersanyag helyett különböző térfigyelő kamerák és házi videók anyagaiból vágta össze filmjét és ehhez még alibit is kitalált. 
 
Eszerint valamennyi anyagot egy kissé irritáló, amatőrfilmes srác gyűjtötte és vágta össze, amikor az esküvőjére készülő nővére után kémkedve egy meghökkentő sztorira bukkant. A Kistestvér - Big Brother kifordítva - mindenütt ott van, megörökíti a vőlegény hazaérkezését külföldi tanulmányútjáról, a menyasszony és szülei izgalmát és egy régi szerelem felbukkanását, valamint a legjobb barát aggodalmait, majd az is kiderül, hogy nincsenek véletlenek. 
 
A Lengyel Andor, Moharos György és Schilling Zoltán trió által jegyzett forgatókönyv persze messze nem tökéletes - sok esetben például teljesen indokolatlan a kamera jelenléte -, és a párbeszédeken is lehetett volna még jó sokat csiszolni, de legalább életszagú az egész. Ráadásul sokat dob a produkción, hogy együtt játszanak benne amatőrök és olyan profik, mint Novák Péter, aki visszatérő riporteres jeleneteivel oldja a feszültséget, vagy a most is szép Bordán Irén. Utóbbi egyébként lányával, a menyasszonyt alakító Lilivel együtt játszik, aki a film egyik fénypontja, különösen mert olyan édesen tudja azt kérdezni, hogy: „Most veszekszünk?”
Vízer
2004.08.05
|
magyar filmdráma, 76 perc, 2003
A pofátlan öcskös ördögi összeesküvésre bukkan az izgatott esküvői előkészületek alatt, avagy a város minden egyes kamerája téged figyel!
Rendező:

Lengyel Andor

Linkek



Film premierek

Rontó Ralph

amerikai animációs film, 92 perc, 2012
Játék
November 3. és 5. között az Európai Parlament idén is az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatja be az Lux-díjra jelölt, döntős filmeket.
Legnépszerűbb
Copyright © 2021 Minnetonka Lapkiadó Kft.