Szörnyek és szerelmek

A meglehetősen sötét, mégis varázslatos történetekből merített Matteo Garrone rendező, akinek esze ágában sem volt aranyos és gyerekkompatibilis tündérmesévé szelídíteni Basile életművét. A Szörnyek és szerelmek három királyi család életét fűzi össze: egy anyatigris királynőét, aki senkivel sem hajlandó osztozkodni a fián; egy kéjsóvár királyét, aki tudtán kívül egy vénasszonynak udvarol; és egy hercegnőét, akit bolhamániás apja hozzáad egy orkhoz. A három történetben egy a közös: mindegyik az emberi gyarlóságról szól.
 
Nemcsak történeti elemeiben tündérmese Garrone filmje, hanem vizualitásában is: a kosztümök, a helyszínek és a mágikus lények is szemet gyönyörködtetőek, főként azért, mert a rendező csak végszükség esetén használt digitálisan létrehozott képeket. Ettől válik kézzelfoghatóvá ez a különleges és helyenként ijesztő mesevilág, aminek, bár cselekménye tömve van fantasztikummal, csetlő-botló karakterei aligha lehetnének valóságosabbak.
 
A tanulságok nem fognak senkit megdöbbenteni, a „ne légy önző” és a „ne légy hiú” közhelyeknél bonyolultabb üzenet nincs elrejtve a filmben. Emiatt egy érdekes hibrid a Szörnyek és szerelmek, amiben a gyermeki egyszerűséggel megfogalmazott életbölcsességek vegyülnek a néhol sokkoló és erőszakos jelenetekkel. Garrone filmje leginkább azoknak szól, akik kedvelik a klasszikus, felnőtteknek szóló tündérmeséket.