Virágvölgy

est.hu:
6/10
|
olvasói
(0)
Bianka a parkban sétálva látja meg a magányosan álldogáló babakocsit, benne egy babával. Egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy dönt, hogy ellopja.
Nincs ez átgondolva, a rendőrségre pedig mégsem viheti vissza, ezért amikor a jó lelkű, de nagyon egyszerű Laci felajánlja neki a segítségét, ő kap az alkalmon, és hirtelen ők ketten egy olyan helyzetben találják magukat, ami új nekik: egy kis család tagjaként. Csuja László Karlovy Varyban sikerrel bemutatkozó első filmje lehetett volna akár vérre menő dráma is, de ő inkább egy mágikus realizmussal beoltott road movie-t hozott ki a történetből. A rendezői koncepció világos, a film tudja, mit akar, és részleteiben olykor magával ragadó, de az amatőr szereplőit mégsem sikerül igazán közel hoznia hozzánk, a helyzetből adódó morális dilemmákkal pedig a forgatókönyv láthatóan nem szeretne túl sok mindent kezdeni.
Tulu
2018.08.24
|
magyar filmdráma, 83 perc, 2018
A külvárosi lakótelepen unatkozó Bianka hirtelen felindulásból ellop egy csecsemőt, majd kénytelen otthont keresni, azonban senki sem fogadja be. Már-már feladná, mikor véletlenül találkozik a jószívű, munkásszállón élő Lacival, aki segíteni akar.
Rendező:

Csuja László

Forgalmazza: Elf Pictures
Bemutató: 2018. augusztus 30.

Műsoron a TV-ben

Cinemax
 2019.09.22., vasárnap, 12:45
 2019.09.23., hétfő, 04:25

Linkek


Kapcsolódó cikkek

(6 kép)


Film premierek

Kópé

amerikai-kanadai animációs film, 87 perc, 2019

Downton Abbey

angol filmdráma, 122 perc, 2019

Curtiz - A magyar, aki felforgatta Hollywoodot

magyar életrajzi dráma, 98 perc, 2018

100 dolog

német vígjáték, 111 perc, 2018
Játék
Cinke igazán jó gyerek: nem zavarja a szüleit, akik nagyon elfoglaltak, és mindent megadnak neki ...
Filmek a TV-ben
18:10
18:20
Tűzparancs
amerikai akciófilm, 1996
18:30
Zorro
olasz-francia kalandfilm, 1975
18:40
A galamb
török film, 2018
18:40
Pomádé
amerikai zenés film, 1978
Szimpla Táncház, ma egész éjjel népzene! @szimplakert #tanchaz #nepzene #elozene
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.