Millió dolláros bébi

olvasói
10/10 (20)
Az idősödő Clint Eastwood újabb munkái egyre rendhagyóbbak: mintha csak a hagyományos műfajokat tesztelné a mester, mennyi kreatív ötletet is bírnak el azok. A Titokzatos folyó a thriller és a krimi bevett elemeivel játszott el, Eastwood legfrissebb rendezése pedig a két-három évtizeddel ezelőtt Hollywoodban annyira népszerű bokszfilmek öröklött megoldásait porolja le.
A történet a Rocky és más hasonló mozimesék alkotói által kitaposott ösvényről indul: centrumában egy versenyzői ambícióinak valóra váltásában a végletekig eltökélt személy áll, akinek az elszántsága mellett legfőbb jellemzője, hogy már túl van a harmincon és történetesen nő - nem véletlen hát, hogy amikor betér a neves, ám megkeseredett, idős tréner edzőtermébe, az húzódozik kitaníttatásának felvállalásától. A dolgok persze, ahogy az efféle filmekben lenni szokott, hamar megoldódnak, és hősünk elindul a világhír felé - ám ekkor száznyolcvan fokos fordulatot vesz a (siker)sztori, és valami olyasmi történik, ami több mint szokatlan a műfajban. 
 
A Millió dolláros bébi Clint Eastwood közelmúltbéli filmjeinek egyik legbecsesebbje, egyszerre izgalmas és érzelmes, sőt valamiféle mélységgel is bír, és több pillanatában még humoros is. Abban, hogy ez a különös keverék működik a vásznon, nagy szerepet játszanak a színészek: Eastwood maga adja a megcsömörlött bokszedzőt, segítője és segédje szerepében Morgan Freeman (Miss Daisy sofőrje, A remény rabjai) látható, tanítványát pedig Hilary Swank (A fiúk nem sírnak, Álmatlanság) alakítja. Mindhárom színészt Oscarra jelölték az idén, Swank (legjobb női főszereplő) és Freeman (legjobb férfi mellékszereplő) meg is kapta a díjat. A produkció a további négy jelöléséből kettőt váltott díjra, a legjobb rendezés és a legjobb film kategóriában győzött.
Homolka
2005.03.03
|
Million Dollar Baby
amerikai filmdráma, 137 perc, 2004
Egy mindenre elszánt, bokszolóaspiráns lány és megkeseredett edzője nekiindul meghódítani a világot, ám a balsors közbeszól.
Rendező:

Clint Eastwood

Színész:

Clint Eastwood
(Frankie Dunn)

Hilary Swank
(Maggie Fitzgerald)

Morgan Freeman
(Eddie 'Hepaj' Dupris)

Jay Baruchel
('Veszély' Barch)

Margo Martindale
(Earline Fitzgerald)

Brian F. O'Byrne
(Horvak atya)

Anthony Mackie
(Shawrelle Berry)

Riki Lindhome
(Mardell Fitzgerald)

Michael Pena
(Omar)

Forgalmazza: FF Film / UIP-Duna Film

Műsoron a TV-ben

Sony Movie Channel
 2019.12.02., hétfő, 21:00
 2019.12.03., kedd, 18:20
 2019.12.03., kedd, 01:45

Linkek

(12 kép)


Film premierek

Jégvarázs 2.

amerikai animációs film, 103 perc, 2019

Valan - Az angyalok völgye

magyar krimi, 98 perc, 2019

Tudsz titkot tartani?

amerikai romantikus vígjáték, 94 perc, 2019

Tejháború

izlandi vígjáték, 92 perc, 2019
Játék
Jack Malik csak egyike volt a sok sikertelen dalszerzőnek... legalábbis tegnapig. Egy különös áramkimaradást követően Jack (Himesh Patel) ugyanis arra eszmél, hogy ő az egyedüli az egész világon, aki emlékszik a The Beatlesre!
Filmek a TV-ben
H
18
K
19
Sze
20
Cs
21
18:10
18:30
Star Wars: Egy új remény
amerikai sci-fi, 1977
18:35
A hűtő
amerikai film, 2018
18:50
Idétlen időkig
amerikai vígjáték, 1993
18:50
2 kaliber
amerikai akciófilm, 2013
Ma került a mozikba, nézzétek az új magyar krimi-thrillert: Valan - Az angyalok völgye #valanazangyalokvölgye #moziajanlo #krimi #thriller #filmajanlo #izgifilm
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.