Ütközések

Majdnem sikerült is neki, de pont a lendületébe fulladt bele az elhatározás. A rasszista kérdéskörben szabványnak számító, csúnyán sztereotip formulák mellé ugyanis új mintákat is kapunk, a film első 20 percben kimondott okfejtő doktrínáját pedig minimum sántának érezhetjük. Ezek szerint ugyanis a világon minden ember rasszista, még aki nem, az is, továbbá az emberek elszigeteltsége szüli a konfliktus általi kapcsolatteremtés egyetlen kétségbeesett lehetőségét. Ezt persze senki sem hiszi el, és ahogyan nem ad magyarázatot, csak problémát latolgat, úgy – hál istennek – elmarad a happy end is, ami keményvonalas közönségmozi létére meglepő. Mindenesetre Oscart ért a témaválasztás, mert a kidolgozás módja leginkább csak a súlytalan konvenciók rétegeiben lebeg.
 
Főszereplői, akik nincsenek rosszakra és jókra címkézve a gyűlölettel átitatott mindennapok stresszében élnek, a helyszín Los Angeles és másfél napig figyeljük, hogyan ütközteti őket a másságuk. Feketék, fehérek, rendőrök, magas beosztású politikusok, értelmiségiek, kétkezi munkások, bevándorlók, őslakosok, tényleg kivétel nélkül mindenki ebben a mételyező mocsokban vergődik, és bármelyik pillanatban kifakadhatnak belőle az indulatok.  
 
Jól szerkesztett, megrázó drámai helyzetek váltják egymást szentimentális vagy éppen megbocsájthatatlanul giccses jelenetekkel, sztártablója is vegyes képet mutat a színészi teljesítmény szintjén, de ennek ellenére érezhető a rendezői szándék tiszta mivolta. Haggis véresen aktuális kérdésben pukkangat látványos, de kicsiket szóló igazságokat. A probléma viszont valós, és nem árt, ha a mindenkori nézősereg a saját gyarlóságával van felpofozva.