Doom

A szörnyeket az Alien és a Terminátor trükkösei, a harci jeleneteket a Mátrix „akciósai” kreálták, a főbb szerepekben a Múmia sztárjaként elhíresült Dwayne Johnson, A Gyűrűk urában bizonyító Karl Urban és az egykori Bond-lány, Rosamund Pike látható, ráadásul a produkciót a Mátrix, az Ocean`s Eleven és a Harry Potter producere jegyzi. A kilencvenes évek elején betört stílusteremtő Doomot azonban nem akármilyen fából faragták. Az Átok az első személyes perspektívájú lövöldözős videojáték volt a placcon, a nyílt forráskódnak köszönhetően pedig maguk a játékosok is hozzájárulhattak a virtuálvalóság fejlesztéséhez. A mára szinte önálló életet élő, akár mobiltelefonon is futó FPS (First Person Shooter) vászonra igazításával az Átok, úgy tűnik, vissza is szállt az alkotók fejére.

Maga a játék, a fegyverre élezett virtuális ámokfutás, nem sok teret enged a dramaturgiának, annál nagyobb távlatokat nyit a vizuális fantázia előtt. Ezzel szemben a Doom-mozi készítői csak itt-ott éltek az Átok adta lehetőségekkel, helyette megpróbáltak sztorit köríteni az alapokhoz, megkíséreltek felskiccelni néhány halvány jellemrajzot, belekevertek némi családi hátteret, de legalább a szerelem kimaradt. Az elzombisodott kutatóbázisra érkező „Mars-mentőakció”, a kőkeményre edzett Gyorsreagálású Taktikai Osztag pszeudo „piszkos tizenkettője” a genetikai kísérletek torzszüleményeit üldözve igyekszik megmenteni az emberiséget. A mission majdnem impossible, a hősök majdnem emberfelettiek, a gonosz majdnem legyőzhetetlen, a tölténytár kifogyhatatlan, a végére csak egy maradhat, a mindent eldöntő küzdelemben pedig az ököljog érvényesül..., ahogy az egy teljesen átlagos akciófilmben dukál.