Mianyánk kivan

Itt van ugyanis minden királynő (az eredeti cím Reinas, azaz királynők), akit a mester miatt szerettünk meg: Verónica Forqué még mindig olyan csábos, mint a Kikában, Carmen Maurát például a Matadorban láthattuk korábban, de megjelenik Marisa Paredes (Mindent anyámról) is.

A királynők egyébként összesen öten vannak, és azért vannak ki, mert éppen homoszexuális fiaikat kísérik az oltár elé a világ első meleg esküvőjén, ami ráadásul többszörös lesz, csakúgy, mint a rájuk és ránk váró bonyodalmak. A filmet legegyszerűbben a klasszikus újságírói kérdések alapján lehetne vizsgálni: ki, kivel (azaz esetünkben kinek a kijével), hol, mikor és mit csinál? Ha ugyanis az egyik mama gyógyíthatatlanul fehérmájú, a másik (kiskutyájával együtt) halálra idegesíti jövendő - mijét is? mondjuk - hímnemű menyét, a harmadik fia választottjának apjával nincs jóban (bár a zsigeri ellenségeskedés mögött sokszor zsigeri vonzalom húzódik), és akkor az apákról és egyéb csatolt részekről még nem is beszéltünk, ráadásul a lagzi helyszíneként szolgáló szállodában sztrájkolnak a szakácsok, akkor bizony a szálakat nem egyszerű felgöngyölíteni. Csoda, ha egyesek összezavarodnak egy kicsit, és öngyilkosok akarnak lenni, vagy egyéjszakás kalandba keverednek? A (ki)csapongó, kedves és csak helyenként zavaros Mianyánkat nézve ne lepődjünk meg semmin, csak fogadjunk el mindent - ahogy ezek a drága anyák nem éppen hagyományos fiaikat és a végére mindenki mást is - és élvezzük az előadást.

Gómez Pereira filmjének üzenete, ha nem is túl világos, de érthető: az érzelem nélküli szex mindent csak összezavar, a szerelem és a szeretet azonban mindent legyőz - legyen nemünk és identitásunk bármilyen.