De kik azok a Lumnitzer nővérek?

Azt egyelőre Milica sem tudja, hogy a Lumnitzer nővérek valójában férfiak: Olivér (Alföldi Róbert) és Ficskó (Rudolf Péter) afféle Don Quijote-Sancho Panza párost alakítva vívják szélmalomharcukat az éttermek, séfek és finom (?) vacsorák világában, és megírják a véleményüket, történjék bármi. És hogy milyen is ez a világ? Ahogy az a filmnek már az első jelenetéből kiderül, egyszerre groteszk és abszurd - és két főhősünk számára egyre izgalmasabbá válik, ugyanis egy idő után nemcsak konkrét, hanem átvitt értelemben is szeretnék elhallgattatni őket. Az eseményeket pedig egy, Olivér és Milica közt szövődő szerelmi szál is bonyolítja.

A filmben az álmodozó, egyedülálló agglegény és a realista, rendőr feleségével öt gyereket nevelő családapa egymást kiegészítő figuráját Alföldi (akinek ez az első filmfőszerepe) és Rudolf jól hozza. Sajnos az Alföldi-Hegyi páros együtt már nem működik ilyen jól, de ez mit sem von le a végeredményből: a film jól érthető, szórakoztató példázat a véleménynyilvánítás szabadságáról.

Habár sokáig erre a filmre is igaz a közhely, hogy az élet írja a legjobb történeteket (a mű két főalakját a Wittman fiúk ihlették, akik a közelmúltban az egyik napilapba írtak őszinte étteremkritikákat), a rendező egy idő után az álmok világát emeli be művébe. Mindez nemcsak Olivér erotikus képzelgéseiben nyilvánul meg, de a befejezésről sem lehet eldönteni, hogy álom-e vagy valóság, a Lumnitzer nővérek fura happy endje így idézőjelek közé kerül.