Rablójárat

olvasói
(0)
Lorenzo a Mágnifikó! - sóhajtoztak annak idején Velencében, ma meg mindenki a tévék előtt. Na jó, lehet, hogy kicsit eltúloztam, de manapság oly keveset látni a 90-es évek spagetti-sztárját, illetve akcióhősét.
Nem baj ez, de ez a szigorú mellőzés fáj, mert ugyan pár hete feltűnt tudósmentőként valamelyik csatornán, de karatéjos tudását nem csillogtatta. Ez újabb filmjét még nem láttam, de a tartalom verekedéseket sejtet, de lövéseket mindenképp, kicsit most kiegyensúlyozottnak érzem magam. Kellően sejtelmes is, ezt szeretem. Hogyaszongya. Adva van Brooks (Matt O’ Toole, egy nagy ?) és Ketchum, (de jó kis név Lámának) a két jó barát, akik nem annyira megfontolt, inkább bűnözői életmódot folytató középkorúak (?), akik egy balul sikerült bankrablás következtében kénytelenek elvállalni Newcastle, (Lance Henriksen, leginkább a Millenium-ból) a kétes üzletember ajánlatát.
 
A lehetőség szigorú hozzáállást kíván, ugyanis egy jól őrzött katonai repülőgép pénzszállítmányát kell elrabolniuk, ami viszont kétszázmilliós bevételt jelenthet, adómentesen. A héttagú csapat vezetője Daltry (nem tudom), aki profizmusa mellett eszelős akcióiról is hírhedt bűnöző fenevad, és nyilván gonosz is. A két barát veszélyt sejt az akció mögött, ám arra még ők sem számítanak, amit Daltry és Newcastle eszelt ki az eltűntetésükre. De mi lesz a további négy emberrel? Engem ez érdekel leginkább! Persze, Lorenzo megöregedett mozgása után. 
 
 
háopépé
2006.10.05
|
Rapid Exchange
amerikai akciófilm, 97 perc, 2003
Rendező:

Tripp Reed



Filmek a TV-ben
19:30
X-Men: Sötét Főnix
amerikai fantasztikus akciófilm, 2019
20:00
Horrorra akadva 4.
amerikai horrorvígjáték, 2006
20:00
Az utolsó szerb Horvátországban
horvát horrorvígjáték, 2019
20:00
Óceánparti románc
amerikai romantikus vígjáték, 2017
20:30
Árvák hercege
amerikai filmdráma, 1999
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
19:21
Csak lazán Scooby-Doo!
2015, I. évad, 20. rész: Óriási problémák
19:25
Dózerkék
kanadai-amerikai animációs filmsorozat, A desszert-expressz, 2012
19:25
Inui
I. évad, 12. rész
19:25
Veszélyes Henry
III. évad, 318. rész: Végzetes Lufik
19:30
Szilaj a szabadon száguldó
I. évad, 11. rész: Lucky és a karácsonyi hangulat
Játék
2002-ben megszületett Spanyolország válasza a franciák büszkeségére, a Manu Chaóra.
Major Kamill kiállítása február 26-tól #pestiest http://est.hu/cikk/133862/papirok_racsok_akkad
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.