Angyalok háborúja

olvasói
(0)
Van a mai napon egy Passió is, ami biztosan nagyon művészi és hatásvadász is, én mégis egy másik isteneset ajánlok, mert a tévé főként a szórakozás eszköze, és én péntekre azt terveztem.
Ebben a filmben Jézuska főnökei játsszák a főszerepet; bukott, gonosz, és jobb lelkületű angyalok. Közülük néhányat rettenetes féltékenység gyötör amiatt, hogy Isten az embereknek adott lelket, nekik pedig nem. Nem szép dolog ez, kérem! - mondják, és fellázadnak hát az Úr ellen. Erős hadsereget szerveznek egy égi csatához, amit Gábriel (Christopher Walken) vezet, akinek a harchoz egy gyilkos vezér lelkére van szüksége. Simon, (Eric Stoltz) aki a jó oldalt képviseli, tisztában van azzal, hogy meg kell akadályoznia ezt a szörnyű összecsapást, ezért a halott tábornok lelkét egy kislány testébe rejti. Hogy miért pont egy ilyen törékeny helyre, az számomra nem nagyon világos, de ő a szakember.  
 
Közben egy papi múlttal rendelkező nyomozó (Elias Koteas) is belekeveredik az ügybe, hogy még bonyolultabb legyen a történet, és az emberek is képviseltetve legyenek egy ilyen szép sztoriban. Gábriel megöli Simont, és mindenkin átgázol, hogy véghezvigye szándékát, ám az utolsó pillanatban Lucifer is (Viggo Mortensen) közbelép, hogy ne legyen olyan egyszerű a dolog. Christopher Walken remek mindenben, de gonosz angyalnak egyenesen kiváló! 
háopépé
2006.04.07
|
God's Army – The Prophecy
amerikai horror, 98 perc, 1998
Rendező:

Gregory Widen



Filmek a TV-ben
18:10
Az utolsó szamuráj
amerikai-japán-új-zélandi történelmi dráma, 2003
18:10
Lopott szavak
amerikai romantikus dráma, 2012
18:15
Fedezd fel Forrestert
amerikai film, 2000
18:20
V mint vérbosszú
amerikai-német politikai thriller, 2005
18:35
2 órára Párizstól
francia vígjáték, 2018
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
12:00
Thomas, a gőzmozdony 20
9. rész: A motorkocsi és a kocsik
12:00
Bob a Mester
I. évad, 49. rész
12:00
Bébi bolondos dallamok
II. évad, 502. rész
12:00
Hupikék törpikék
amerikai-belga rajzfilm-sorozat (ism.)
12:10
Gumball csodálatos világa
2011, VI. évad, 1191. rész: Az ügynök
Közlemény Budapest, 2020.03.12. A 2020. március 11-i kormányrendelet következtében a Pesti Est mind a nyomtatott, mind az online működését leállítja. A kialakult helyzet és a kormány döntése alapvetően befolyásolja az üzleti működésünket, emiatt kénytelenek vagyunk leállni a lapkiadással. Az elmúlt közel 30 év alatt ez lesz az első olyan hét, amikor a Pesti Est nem jelenik meg. Olvasóinkat arra kérjük, hogy tájékozódjanak – mind a hazai, mind a külföldi médiából – a koronavírussal kapcsolatos hírekről! Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani, és kezdetnek ezeket weboldalakat ajánljuk az információszerzésre: angolul: theguardian.com németül: www.spiegel.de spanyolul: elpais.com franciául:  lemonde.fr Kedves olvasóink, arra szeretnénk kérni titeket, hogy tartsuk be az óvintézkedéseket, segítsük egymást abban, hogy a vírus terjedését lelassítsuk, és vigyázzunk egymásra, gondolkodjunk józanul. Hiányozni fogtok. Viszmeg Krisztina Lapigazgató
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.