The King

olvasói
8/10 (1)
A taxisofőrtől a Rambóig számtalan klasszikus ecsetelte már, hogy a katonai szolgálat letöltése után milyen nehézkes a visszailleszkedés a társadalomba, mely igazságosabbnak tűnik ugyan a hadseregnél és a háborúnál, de a maga módján jóval kaotikusabb is annál.
Látszólag jól veszi a civil élet akadályait az amerikai haditengerészettől három év szolgálat után leszerelt Elvis Valderez (Gael García Bernal - Korcs szerelmek), aki soha nem látott apját érkezik felkutatni egy békés texasi városkába. A találkozás sikerül, az öröm azonban elmarad, David Sandow (William Hurt - A Pókasszony csókja) ugyanis már évekkel ezelőtt megtért, tisztes családja van, és a helyi keresztény közösség ünnepelt lelkipásztora. 
 
James Marsh brit rendező korábbi filmjeiben is előszeretettel foglalkozott a makulátlan felszín kapargatásával (a Wisconsin Death Trip egy álmos városka tizenkilencedik századi bűnügyi notesze, A csapat pedig a New York-i hajléktalan fociválogatott világbajnoki szereplését követi nyomon), és most is hasonló sikerrel mutatja be a báránybőrbe bújt farkas, az anyja elvesztése óta összezavarodott Elvis történetét. A The King kissé szenvtelenül, többnyire nyugis képekben beszéli el a címszereplő őrült cselekedeteit és a Sandow család tönkremenetelének történetét. Marsh rendezése a klasszikus veteránfilmek közül is leginkább a Sivár vidékre emlékeztet, különösen a jöttment senkiházi és a tizenéves lány románca miatt (Elvis tulajdon féltestvérének teszi a szépet), csakhogy itt a kegyetlenség nem természetes, hanem ördögi dolog. Leendő családgyilkosoknak hasznos tananyag, másoknak tanulságos szórakozás. 
 
csmozi
2006.07.12
|
The King
amerikai filmdráma, 105 perc, 2005
Álmodozó tengerész a szárazföldön kezd új életet. A szerelem azonban csak kezdetben romantikus, aztán jönnek a hullámok és a bajok.
Rendező:

James Marsh

Forgalmazza: Odeon

Linkek


Kapcsolódó cikkek

(11 kép)


Film premierek

Rontó Ralph

amerikai animációs film, 92 perc, 2012
Játék
Ester Rada az élő bizonyíték rá, hogy jelentősen lerövidíthető az az időszak, amikor a kezdő zenész ötvenfős klubokban kényszerül játszani húsz fizető vendég előtt.
Legnépszerűbb
Copyright © 2023 Minnetonka Lapkiadó Kft.