Nicsak, ki beszél most!

olvasói
8/10 (23)
Az előző rész is nyálas volt, gondolom, ez is beerősít ezen a fronton, de hát Travolta film, nem igaz?
Szinte félelmetes, de ez a szirupfilm három részt is megért, igaz, ebben a harmadikban már nem játszik a jó kis Willis bácsi, mint hang, viszont a kívánatos szőke gyerek a Hetedik mennyországból igen. Sajnos keverem ezeket a filmeket, volt egy mózeskosaras is, Tom Selleck-kel, remélem, most majd kiigazodok. Azt hiszem, ebben pilóta a Travi, ami testhez álló szerep neki, mert magánemberként is az.
 
Érdekes, hogy felesége az a Kirstie Alley, aki a Cheers-ben is játszott, ahol viszont Ted Denson volt a sztár, aki meg a mózeskosarat is hordta, hát csoda, hogy kavarodnak?! Na, itt a Travolta, és Kirstie házasok már sok éve, és az első részben oázó baba lett a mennyes kölök. Sőt, már kettő gyerek is van, a második a második részbe jött, logikusan. Az meg dupla annyi baj, ráadásul közeledik a házasság hetedik éve, ami a babonások és a statisztikusok szerint kritikus időszak. 
 
Ez be is igazolódik, amikor James visszautasíthatatlan állást kap egy nagy légitársaságtól, aminek Szcientológia a neve, és egyre több időt tölt házon kívül, valamint asszonyon. Mollie tűri egy darabig, hogy minden az ő nyakába szakad, de mikor a férfi főnöknője kikezd James-szel, betelik a pohár, holott az nem is a Travi hibája. Aztán ez a film úgy fejbe kólintja főhősünket, hogy már csak mint normális ember tér vissza a Ponyvaregényben, és öcséim, teljesen megváltozik, pozitíve!  
háopépé
2007.02.27
|
Look Who's Talking Now
amerikai romantikus vígjáték, 96 perc, 1993
(12 kép)


Filmek a TV-ben
19:50
Liberté '56
magyar játékfilm, 2006
20:00
Wonder Woman
amerikai kalandfilm, 2017
20:00
Pókember - Irány a Pókverzum
amerikai animációs film, 2018
20:00
Menedék a felhők között
albán romantikus filmdráma, 2018
20:00
Kutya-macska szerelem
amerikai romantikus vígjáték, 2017
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
19:40
Super Wings - A szárnyalók
dél-koreai animációs filmsorozat, Ausztrál állatok, 2014
19:40
Bűbájtábor
2018, I. évad, 34. rész: monszun
19:40
Chuck megoldja
I. évad, 4. rész: A dentalista
19:40
Chuggington
II. évad, 19. rész
19:40
Ben 10
2017, I. évad, 130. rész: Labda a lyukban
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Ma ingyenes a belépés a múzeumokba! A szentendrei Skanzenban ?56 falun című kiállítást nézhetitek meg! @szentendreiskanzen #56falun #oktober23 #nemzetiunnep
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.