Párizs, szeretlek!

est.hu:
8/10
|
olvasói
8/10 (32)
A francia főváros húsz kerületéből tizennyolcat mutat be ez a nemzetközi rendezőgárda közreműködésével készített szkeccsfilm, mely főként szerelmes történetekből építkezik - meg persze a város szeretetéből.
Ahány ház, annyi házmester; ahány rendező, annyi rendezőelv. Párizsban szerelmesnek lenni, a párizsi esőben csókolózni nagyobb közhelynek számít, mint egy mamut a bélyegboltban, éppen ezért kiemelten nehéz feladat úgy elmondani egy 4-5 perces párizsi történetet, hogy egyszerre legyen eredeti, megkapó és emlékezetes. Természetesen ebben a válogatásban sem sikerül mindenkinek, őszintén megvallva az epizódok legalább fele kissé halovány, de szerencsére a szerkesztésnek köszönhetően kioltják egymást, így a sikerültebb darabok jobban érvényesülnek. A Coen testvérek, Chris Doyle operatőr, Olivier Assayas és Gus Van Sant például nem kerültek különösen jó formába a város hatására, Isabel Coixet (Az élet nélkülem), Oliver Schmitz (Berlini vakáció) és Alexander Payne (Kerülőutak) azonban megtalálták azt a hangot, mely egyszerre sajátjuk és Párizsé. Igaz, mindhárom történet kissé szomorkás, de igaz ez a többi kisfilm többségére is, a fentiek azonban tökéletesen választják meg a tempót, a nézőpontot és a nyelvet ahhoz, hogy elhiggyük: ez csak Párizsban történhet meg. 
 
A város szerelmesei bizonyára megörülnek majd az ismerős helyszíneknek, a többieknek pedig a kis történeteken keresztül az lesz a jutalmuk, hogy nem kell Simon mágus módjára kívülállóként kószálniuk a gyönyörű díszletek között. 
csmozi
2008.04.23
|
Paris, je t'aime
francia-német-svájci rövidfilm-összeállítás, 116 perc, 2006
Napjaink legnagyobb rendezőinek ötperces vallomásai Párizs egy-egy kerületéről.
(4 kép)


Film premierek

Rontó Ralph

amerikai animációs film, 92 perc, 2012
Játék
November 3. és 5. között az Európai Parlament idén is az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatja be az Lux-díjra jelölt, döntős filmeket.
Filmek a TV-ben
H
30
K
31
Sze
1
Legnépszerűbb
Copyright © 2023 Minnetonka Lapkiadó Kft.