Budakeszi srácok

Az ötvenes évek persze remek alapanyag - azok a lódenkabátok, házmesterarcok, Csajka gépkocsik! - és Erdőss filmjének a múltidézés a legnagyobb erőssége, kisrealista stílusban, ahogy azt említettük volt. Merthogy Kovács István A gyermekkor tündöklete című életrajzi regényének filmes adaptációjában nem sokat látunk a mozgalmas napokból, inkább az előzményeket és a közhangulatot ízlelgethetjük, ahogy azt egy vidékről rég látott édesanyjához, a budakeszi tüdőszanatórium zárt közösségébe kerülő kisfiú szemén keresztül láthatjuk. Ahogy a történet szép lassan kibontakozik, a könyvhöz híven, amolyan családregény formában, megismerhetjük a folyton ideges anyukát (Nagy-Kálózy Eszter), a szanatórium különböző hányattatott egzisztenciáit, majd megindul a politikai enyhülés és beüt a forradalom, így Budakeszin is felbolydul az élet - ha mérsékelten is. Persze kinek kell a sűrű dráma és a sok kapkodás? 
 
Erdőss a legjobb karakterszínészekkel dolgozik - epizodistákban erős nemzetünk! -, és ügyesen boldogul a kellőképpen korhű részletekkel, de maga az ‘56-os történet pont ezekben a részletekben veszik el. Pedig a nézők nyilván erre lennének kíváncsiak, meg, hogy mit is csináltak akkor a címbéli srácok, de erről kevés derül ki. Történelmi tanulmánynak érdekes, de ifjúsági mozinak sajna nem elég izgalmas.