Az ördög Pradát visel

est.hu:
7/10
|
olvasói
8/10 (220)
Aki Az ördög Pradát viseltől az Eastwicki boszorkányok új verzióját várja, főszerepben egy női sátánnal, az sajnos csalódni fog (az ördögöt itt ugyanis átvitt értelemben kell érteni), annak viszont igaza lesz, aki arra tippel, hogy a Neveletlen hercegnő után Anne Hathaway újabb csodálatos átváltozását követheti nyomon. Ezúttal trampli, rosszul öltözött újságíró-gyakornokból válik menő, divatos médiaasszisztenssé.
Az egyetemről frissen kikerült újságíró, Andy, valamiért úgy gondolja, pályája elindítása érdekében bölcs döntés elszegődnie egy divatmagazin zsarnok, munkamániás főszerkesztőjének második asszisztensévé (értsd: titkárnőjévé). A szegény lányt soha nem érdekelte az öltözködés - bár dédiszoknyával és turkálóból származó műszálas pulóverrel jelzett bumfordisága nyilván gondos stlylistmunka eredménye -, most pedig bekerül egy olyan közösségbe, ahol Karl Lagerfeld az isten és Donatella Versace az istennő. A kemény munka során pedig Andy nemcsak divatból kap leckét, hanem kitartásból, becsületből, becstelenségből és az élet egyéb nagy dolgaiból is. 
 
Aki miatt Az ördög Pradát visel több lesz divatbemutatóval egybekötött tanmesénél, az Meryl Streep egy személyben (bár időnként a meleg divatszakértőt játszó Stanley Tuccinak és az első asszisztenst alakító Emily Bluntnak is van néhány jó villanása). Hófehér hajkoronájával, hűvös eleganciájával olyan hideg, mint a jég, és olyan gonosz, mint maga az ördög. Ha másért nem is, már az ő egyetlen szemöldökfelhúzásáért érdemes volt elkészíteni a filmet. 
fürkész
2006.09.28
|
The Devil Wears Prada
amerikai vígjáték, 109 perc, 2006
Andy Sachs nagy fába vágja a körömcipőjét, amikor egy menő divatmagazin munkamániás főszerkesztőjének második asszisztense lesz. Nemcsak arra kell rádöbbennie, hogy két tökéletesen egyformának tűnő kék öv között is van különbség, hanem az élet nagy dolgaira is.
Rendező:

David Frankel

Színész:

Meryl Streep
(Miranda Priestly)

Anne Hathaway
(Andy Sachs)

Emily Blunt
(Emily)

Stanley Tucci
(Nigel)

Simon Baker
(Christian Thompson)

Adrian Grenier
(Nate)

Tracie Thoms
(Lily)

Daniel Sunjata
(James Holt)

Gisele Bündchen
(Serena)

Forgalmazza: InterCom

Műsoron a TV-ben

HBO 2
 2019.12.01., vasárnap, 14:55
 2019.12.02., hétfő, 09:05

Linkek


Kapcsolódó cikkek

(11 kép)


Film premierek

Jégvarázs 2.

amerikai animációs film, 103 perc, 2019

Valan - Az angyalok völgye

magyar krimi, 98 perc, 2019

Tudsz titkot tartani?

amerikai romantikus vígjáték, 94 perc, 2019

Tejháború

izlandi vígjáték, 92 perc, 2019
Játék
Filmek a TV-ben
H
18
K
19
Sze
20
Cs
21
18:10
18:30
Star Wars: Egy új remény
amerikai sci-fi, 1977
18:35
A hűtő
amerikai film, 2018
18:50
Idétlen időkig
amerikai vígjáték, 1993
18:50
2 kaliber
amerikai akciófilm, 2013
Ma került a mozikba, nézzétek az új magyar krimi-thrillert: Valan - Az angyalok völgye #valanazangyalokvölgye #moziajanlo #krimi #thriller #filmajanlo #izgifilm
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.