Kísértések

est.hu:
7/10
|
olvasói
9/10 (3)
Kamondi szemledíjas mozija fura csomót köt a világ, amúgy sem egyszerűen működő érzelmesebb felére. Nem igazán lehet eldönteni, hogy egy mellbevágóan valósághű mese, vagy inkább egy a realitásoktól vadul elrugaszkodó, életszagú sztori pereg-e a szemünk előtt.
Főhősünk, Marci a férfikor küszöbén téblábol. Menne is, meg maradna is, bár anyja folyamatos, kitüntető és kínosan gyötrő gondoskodásával – teljesen érthető okokból – nem tud mit kezdeni.
 
Egyedüli gyermek és halmozott hátrányként csonka család sarja; apját soha nem is ismerte. Feltett szándéka azonban, hogy ezt a hiányt rögvest pótolja, és az elkényeztetett ifjú entellektüel elszegődik az atyai termelőüzembe, egy lepusztult gazdaság fintorkeltő világába. Természetesen mindezt inkognitóban teszi, így az alkoholfronton erős kihívásokkal küszködő apának fogalma sincs a fura fiú kilétéről.
 
Ez azonban még csak a történet előjátéka, ugyanis pont ez a közeg kell az egyetemistából hagymacipelővé átminősült fiúnak, hogy a sors összeterelhesse egy tízéves kis cigánylánnyal, Julival, aki némi élelmi ellenszolgáltatás fejében került a „birtokába”. És míg Marci igen erős apai érzelmeket kezd táplálni a lány iránt, addig Juli teljesen egyértelműen benne véli felfedezni élete párját. Nem csoda, ha főhősünk totálisan elveszik a kusza kapcsolatok kiúttalan labirintusában. 
 
Az alapvetően fekete-fehér filmet néhol színes kockákkal töri meg a rendezői szándék, vizuálisan is jelezve ezzel a gyengédebb pillanatok bensőséges atmoszféráját. 
Kamondi rendkívüli érzékenységgel nyúl a zsenge, útkereső lélek legmélyére, ahol a szorongás és a tanácstalanság tartja sakkban a cselekvőképességet, és ezzel pontos képet kaphatunk a szívszorító vergődés fiziológiájáról.  
 
macsek
2006.08.25
|
magyar filmdráma, 90 perc, 2002
Szerelmi sokszög apakereséssel, hagymapucolással, csodálatosan eltünedező tárgyakkal és szőrös fürdőszobacsempével. Az alkimista és a szűz rendezőjének filmje!
Rendező:

Kamondi Zoltán

Forgalmazza: Budapest Film


Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
Játék
Molnár Ferenc Caramel 2005-ben, a Megasztár 2. szériájának győzteseként került a zenei köztudatba. 10 év elteltével sikere töretlen, a zenei és közélet kiemelt szereplője.
Copyright © 2022 Minnetonka Lapkiadó Kft.