Hírek
Indul a MyBudapest Photo Project 2. évada
Második alkalommal kapnak lehetőséget hajléktalan emberek, hogy saját szemszögükből mutassák be a fővárost fotón. A Budapest Bike Maffia kezdeményezésével megvalósuló porjekt keretében száz darab egyszer használatos fényképezőgépet osztanak szét a programra jelentkezők között, akiknek egy hetük lesz fotózni a várost.
Megnyílt a világ legnagyobb kortárs képzőművészeti fesztiválja
A németországi Kasselben megnyílt a világ legnagyobb szabású kortárs képzőművészeti fesztiválja, az ötévente megrendezett és száz napon át tartó Documenta.
Utolsó tárlatvezetések a Baselitz-kiállításon
2017. július 2-ig látható a Magyar Nemzeti Galériában az egyik legismertebb és legkeresettebb kortárs német képzőművész, Georg Baselitz műveiből rendezett kiállítás, mely még két alkalommal tekinthető meg tárlatvezetéssel.
Hatalmas Hadrianus-fej jelent meg Óbuda főterén
Hadrianus, az 1900 évvel ezelőtt hatalomra jutott, a mai Óbuda területén is élt művelt császár arcmását megjelenítő köztéri installáció került az óbudai Fő térre a Hello Wood tervezői csapat jóvoltából.
Bob Dylan litográfiáiból nyílt kiállítás Prágában Prága, Gallery of Art Prague, augusztus 31-ig
Bob Dylan, világhírű amerikai énekes és friss Nobel-díjas több mint félszáz grafikai munkája látható szerdától a prágai Óvárosi városháza történelmi kiállítótermeiben.
A Duna egy napja – Fotópályázat
Az EU Duna Régió Stratégia soros magyar elnökségének programjaként a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ „A Duna egy napja” címmel nemzetközi fotópályázatot hirdet a Külgazdasági és Külügyminisztérium Vízdiplomáciáért, Vízipari Exportért és a Duna Régió Stratégiáért Felelős Miniszteri Biztosi Titkársággal közösen.
Vincze Ottó installációja a velencei lagúnák sztárja
Ez idő tájt Velence a kortárs képzőművészet legfontosabb nemzetközi központja. A nemrég megnyílt biennáléra közel félmillió látogatót várnak, a városban pedig szó szerint egymást érik a kiállítások: a híres pekingi Times Art Museumtól a moszkvai Puskin Múzeumig megannyi neves intézmény képviselteti magát a rendezvényen.
A leánybúcsú kényszermegoldással világhírt szült
Nem titok, hogy a számítástechnika világa nem hemzseg a női munkaerőtől. Tehát amikor barátokról van szó, nagy az esély arra, hogy ha valaki nőként ilyen területen dolgozik, akkor inkább fiú haverjai lesznek.
Szöul Skygarden – park az autópályán
A fel nem használt architektúra néha új életet kezdhet. New York Cityben például néhány vasúti pályát alakítottak át innovatív lineáris parkká, ez lett a High Line, és a turisták és a helyiek számára egyaránt városi paradicsommá vált.
Szabaduljunk meg a padlótól – avagy a design számára semmi sem lehetetlen
A designer párosnak: Fanny Bouchetnek és Emmanuelle Messienek, a Byme Architecture két alkotójának csodálatos képessége van a leleményes belső terek és az avantgarde művészet megteremtéséhez.
234567891011
6 / 32 oldal
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.