Megjelent a Pesti Est Színházak Éjszakája különszáma

Az idei rendezvényen 31 színház vesz részt már „hagyományos” programokkal és számtalan olyan izgalmas újdonsággal, melyek az új évad bemutatóihoz, sikerelőadásokhoz és az adott társulatok színházpedagógia programjaihoz kapcsolódnak.

A közel 200 programot felvonultató rendezvényhez készült Pesti Est különszámban a színházak részletes programjai mellett, interjúkat is olvashattok színészekkel és színházi szakemberekkel.

A Színházak Éjszakája különszámot megtaláljátok a résztvevő színházakban és a Pesti Est lelőhelyeken, valamint itt online.

Megjelent a Pesti Est legfrissebb különszáma

Az L1 Egyesület sok éve bizonyítja, hogy a kortárs, független formában működő hazai és nemzetközi előadók jelenléte szükséges és építő a hazai táncszakmai életben.

Az egyesület idén 17. alkalommal szervezi meg szeptember 4. és 9. között az L1danceFest nevű nemzetközi kortárs tánc-színházi előadások fesztiválját, ami az évek alatt a kezdeti egynaposról egy izgalmas, sokszínű ötnapos nemzetközi seregszemlévé vált. Két évvel ezelőtt, a 15. jubileum kapcsán új struktúrákat próbáltak ki a fesztivál szervezői, és ezen az úton tovább haladva az idei esemény ismét újdonságokkal, valamint friss alkotókkal gazdagodik.

Portfólió - print

Pesti Est

Az idén már 26 éves Pesti Est neve fogalom a szórakoztatásban. A programmagazin fejlődésének története igazi sikertörténet. Az 1990-es évek elején két barát elhatározta, hogy programközlő magazint indít. Az első számok még egyetlen A4-es lapból álltak. Kitartásuknak köszönhetően látványos fejlődésnek indították az akkor hiánypótló lapjukat...

A Pesti Est Magazin sikerét jelzi, hogy több alkalommal is elnyerte a Superbrand kitüntető címet Magyarországon. A gazdasági változások ellenére 2016-ban ismét felfelé ívelő ágba került.

A Pesti Est 50 000 példányban, 64-96 oldalon hetente megjelenő, ingyenes kulturális programmagazin. Csaknem teljes körű tájékoztatást nyújt a fővárosban, illetve vonzáskörzetében (pl. Szentendrén) található kulturális és szórakoztató eseményekről, elsősorban a 18-39 éves korosztály számára.

Lapozz bele!

         
Technikai paraméterek
Megjelenés: hetente, szerdán
Tartalmi lapzárta: a megjelenés előtti hét hétfőn 12 óráig
Hirdetésleadás: a megjelenés előtti hét csütörtökön 16 óráig
Formátum: 145 × 210 mm
Terjedelem: 64-112 oldal
Példányszám: 50 000 db
Borító: 115 g LWC (rotációs műnyomó)
Belív: 48,8 g javított újságnyomó papír
Kiszerelés: irkafűzve, 2 kapoccsal

Terjesztés Budapesten 320 ponton

  • bevásárlóközpontokban
  • éttermekben
  • irodaházakban
  • jegyirodákban
  • kávézókban
  • koncerthelyeken
  • könyvtárakban
  • kulturális intézményekben
  • külföldi kulturális intézetekben
  • múzeumokban és kiállítótermekben
  • mozikban
  • művelődési házakban
  • színházakban
  • szórakozóhelyeken

Pesti Est ART

A Pesti Est ART a főváros és a nagyobb vidéki városok legjelentősebb időszaki kiállításaiból válogató, kétnyelvű képzőművészeti kiadvány. Az olvasók magyar és angol nyelven rövid bemutatásokat, valamint a kiemelt kiállítások esetében látványos képekkel illusztrált hosszabb ajánlókat találnak lapunkban. Modern leporelló formátuma figyelemfelkeltő, ugyanakkor méreténél fogva praktikus és az olvasó kedve és ízlése szerinti méretre hajtogatható, vagyis könnyen használható.

A Pesti Est ART egyedülálló lehetőséget biztosít a képzőművészeti és iparművészeti események és termékek iránt érdeklődő hazai és külföldi, igényes célközönség megszólítására. Terjesztése országosan, Budapesten és vidéken múzeumokba, színházakba és egyéb kulturális gócpontokra, valamint kiemelt gasztronómiai helyekre történik.

Lapozz bele!

         

Technikai paraméterek:

Összehajtott méret: 210x210 mm
Kiterített méret: 630x630 mm
Formátum: leporelló
Példányszám: 30 000
Papírminőség: Selyemfényű LWC, 100g
Megjelenés: minden hónap utolsó szerdáján

Terjesztés országosan

Terjesztés Budapesten és a megyeszékhelyeken összesen 250 ponton
  • éttermekben
  • jegyirodákban
  • kávézókban
  • külföldi kulturális intézetekben
  • kulturális intézményekben
  • múzeumokban
  • színházakban
  • turisztikai infópontokban

Különszámok

A különszám elnevezés tematikus kiadványt takar, mely egy adott témával (fesztivállal, kulturális eseménnyel, kiállítással vagy egy érdekes témával stb.) foglalkozik, és célcsoport-specifikusan kerül terjesztésre.

Az egyes különszámok példányszáma jellemzően 5 000 és 100 000 példány között mozog, mérete és formája különböző lehet, terjedelme többnyire 8-48 oldal.

A megrendelő igényeihez igazodva (méret, terjedelem, papírminőség, oldalszám, tartalom stb.) lehetőség van önálló és egyedi különszám megjelentetésére!

Kérje egyedi ajánlatunkat, amit 24 órán belül eljuttatunk Önnek!

A Pesti Est márkanévnek köszönhetően olvasók keresik a tematikus különszámainkat. A kiadványok terjesztése Budapesten vagy országosan, az adott kiadvány célcsoportjának leginkább megfelelő helyeken és gyakorisággal történik.

Ha emlékezetessé kívánja tenni rendezvényét és biztos akar lenni benne, hogy promóciója eljut a megfelelő helyre, akkor válassza a Pesti Est különszámot!

         


A különszám speciális formája a Pesti Est magazinba középre behúzott (8-16 oldalas) melléklet.

 

Technikai paraméterek:

Formátum/méret és terjedelem: szabadon választható
Minimum rendelhető mennyiség: 3000 db
Választható papírminőség: 45 g, 48,8 g, 54 g újságnyomó, 65 g, 80 g, 100 g, 115 g műnyomó
Terjesztés: szerdánként vagy felár mellett igény szerint

est.hu

Az est.hu a Pesti Est online programmagazinja. Tematikus programkeresőink mellett oldalainkon kulturális ajánlókkal, kritikákkal, interjúkkal, színes hírekkel, TV-műsorral és olvasói játékokkal jelentkezünk napról napra.

Átfogó filmadatbázisunkban sok ezer film adatait, kritikáit valamint előzeteseket és képgalériákat böngészhet a látogató.

A 2018 elején megújult színházi adatbázisunkban pedig könnyebb eligazodással, előzetesekkel és trailerekkel, valamint képgalériákkal segítjük a tájékozódást.

2017 tavaszától már heti videóajánlóval is jelentkezünk. Dőlj hátra, és nézd meg programajánlónkat!

Az est.hu programadatbázisában szerepelnek Budapest kulturális és szórakoztató programjai, különös tekintettel a mozi-, a könnyűzenei és a színházi műsorra, családi programokra, valamint a kiállításokra és a tv-műsorra. Ez az értékes adatforrás látja el a Pesti Estet és az est.hu-t, valamint üzleti partnereinket rendszerezett információhalmazokkal.

Az est.hu/en angol nyelvű oldalán azokat a kulturális és szórakoztató eseményeket, programokat ajánljuk, melyek vagy angol nyelven, esetleg angol felirattal láthatók/hallhatók (filmek, színdarabok stb.), vagy nem igényelnek magyar nyelvismeretet (kiállítások, koncertek stb.)

Az est.hu nem csupán papírmentes Pesti Est, hanem annak kiegészítése. Ennek fényében született mottónk is:

Hetente nyomtatva, naponta online!

   

Listaárak 2017/18

Felület Színes (4C) Színes (4C) műnyomó
1/1 950 000 Ft 1 050 000 Ft
1/2 550 000 Ft  
1/3 350 000 Ft
1/4 300 000 Ft
1/6 200 000 Ft
2/1 1 300 000 Ft 1 600 000 Ft
Borító 1   2 100 000 Ft
Borító 2 1 300 000 Ft
Borító 3 1 100 000 Ft
Borító 4 1 700 000 Ft
 
Nyomdai előkészítés 10%
Felület Méret Listaár
1/1 oldalas 200 x 200 mm (+ 5 mm kifutó minden irányban) 2 800 000 Ft
Dupla fekvő 1/2 410 x 97,5 mm 2 800 000 Ft
Fekvő 1/2 oldal 200 x 97, 5 mm 1 500 000 Ft
Álló 1/3 oldal 63.5x200 mm 800 000 Ft
Fekvő 1/3 200x63,5 mm 800 000 Ft
Rovat Fejlécben 970x90 px Jobboszlopban 300x250 px Jobboszlopban 300x600 px Cikkoldalon: 468x120/180, 640x120/180/360 Kapu-szponzoráció PR cikk
fix ár/hét AV ár fix ár/hét AV ár fix ár/hét AV ár AV ár fix ár/hét egyedi ár
Címlap 500 000 Ft 9 Ft 300 000 Ft 7 Ft 500 000 Ft 9 Ft   1 000 000 Ft  
Mozi 500 000 Ft 9 Ft 300 000 Ft 7 Ft 500 000 Ft 9 Ft 6 Ft 1 000 000 Ft  
TV 500 000 Ft 9 Ft 300 000 Ft 7 Ft 500 000 Ft 9 Ft 6 Ft    
Zene 500 000 Ft 9 Ft 300 000 Ft 7 Ft 500 000 Ft 9 Ft 6 Ft 1 000 000 Ft  
Színház 350 000 Ft 8 Ft 200 000 Ft 6 Ft 350 000 Ft 8 Ft 6 Ft 1 000 000 Ft  
Kiállítás 350 000 Ft 8 Ft 200 000 Ft 6 Ft 350 000 Ft 8 Ft 6 Ft 1 000 000 Ft  
Gyerkőc 200 000 Ft 8 Ft 150 000 Ft 6 Ft 200 000 Ft 8 Ft 6 Ft 500 000 Ft  
Város 200 000 Ft 8 Ft 150 000 Ft 6 Ft 200 000 Ft 8 Ft 6 Ft 500 000 Ft  

Letöltések

Logók

Hirdetési mérettáblák

Hirdetési megoldások

Kapcsolat

Hirdetési információ és ajánlatkérés:
sales {kukac} pestiest {pont} hu

Marketing és médiatámogatás:
marketing {kukac} pestiest {pont} hu

Terjesztési információk:
terjesztes {kukac} pestiest {pont} hu

Programokat az alábbi címre várjuk:
programok {kukac} pestiest {pont} hu

Szerkesztőség:
Minnetonka Lapkiadó Kft.
1013 Budapest, Várkert rakpart 17.
Tel.: +36 1 782 9843
Fax: +36 1 782 9067
e-mail: pestiest {kukac} pestiest {pont} hu

Kövess bennünket!