Hírek
Zoe Saldana szerint a szuperhősfilmek színészeit sok társuk lenézi
A közeledő Bosszúállók: Végtelen háború sztárja arra panaszkodott, hogy Hollywoodban sokan lenézik a szuperhősfilmekhez szerződő színészeket, mert úgy gondolják, hogy a művészet helyett a könnyű pénzkeresetet választották.
Nagy visszatérések a Mission: Impossible 6.-ban
Az Utóhatás című Mission: Impossible-mozi a nagy visszatérések filmje. Ez lesz az első olyan rész a franchise-ban, ahol nemcsak a főgonosz (Sean Harris), hanem az előző rész női főszereplője (Rebecca Ferguson) is visszatérhet, mégsem emiatt hallottunk sokat a produkcióról.
Cannes-ban debütál a Star Wars előzménytörténete
Május 8. és 19. között rendezik meg az idei Cannes-i Filmfesztivált, ahol sor kerül a Solo: Egy Star Wars történet című előzményfilm díszbemutatójára is – erősítette meg a The Hollywood Reporter.
Sorozatot csinálnának a Pop, csajok satöbbi című filmből?
2000-ben jelent meg a Pop, csajok satöbbi (High Fidelity) című Nick Hornby-regény filmadaptációja a mozikban, ami a kor zenéin keresztül mutatta be a fiatal főhős vívódásait szerelmi életében.
Közel fél évet csúszik az új Terminátor-mozi
Aki azt hinné, hogy a csúszás oka Arnold Schwarzenegger szívműtétje, téved: a csúszást már az operáció előtt kiötölték.
Megvan az online filmfesztivál idei győztese
A Scope100 ingyenes, zártkörű online filmfesztiválon 5 film közül választja ki a 100 tagú zsűri a szerinte legfontosabb filmet, amit a magyar közönségnek is érdemes látnia.
Az egész világ odavan a Ready Player One-ért
Ahhoz persze nem fért kétség, hogy Steven Spielberg új filmje, a Ready Player One sikert fog aratni: a kietlen, de a virtuális valóságban megkettőződő jövőről szóló sci-fi/akciót megelőzte a híre, és azt sejtette, hogy a szórakoztató mozi mestere újra nagyot alkotott.
Spielberg szerint jöhet a női Indiana Jones
Spielberg hamarosan forgatni kezdi Harrison Forddal az ötödik Indiana Jones-mozit, de már arról gondolkodik, milyen jövő várhat a híres régészre a színésze nyugdíjba vonulása után.
Csillagot kapott a hírességek sétányán az első Wonder Woman
A színésznő hihetetlennek tartja, hogy már 50 éve a szórakoztatóiparban van, imádja annak minden részletét a kreatív folyamatoktól egészen a szereplésig.
Feltámadt a kedvenc hollywoodi cicaharcunk
Rég hallottunk már Vin Diesel és Dwayne Johnson összeveszéséről, de a Rampage és a Jumanji sztárja egy interjúban újraélesztette kettejük konfliktusát.
12345678910
3 / 699 oldal
Film premierek

Vad Balaton

magyar természetfilm, 65 perc, 2018

Veszett vidék

ausztrál western, 113 perc, 2017

Senki sem tökéletes

belga-francia vígjáték, 101 perc, 2017

Jönnek a kacsák!

amerikai-kínai animációs film, 91 perc, 2018

Ghostland - A rettegés háza

francia-kanadai horror, 91 perc, 2018

Éjjeli napfény

amerikai romantikus filmdráma, 90 perc, 2018
Játék
Egy állomáson várakozó szép család helyett inkább másról szóljon e történet. Háromévesen jelentették be az eltűnésünket.
Filmek a TV-ben
H
16
K
17
Sze
18
Cs
19
P
20
18:10
Bosszúállók
amerikai akciófilm, 2012
18:10
Második nekifutás
kanadai romantikus filmdráma, 2016 (feliratos)
18:15
Norm, az északi
ír-kanadai animációs film, 2016
18:15
A nagymama
magyar tévéfilm, 1986
18:20
Need for Speed
amerikai-angol-francia akciófilm, 2014
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.