Iván, a rettentő

Az 1930-as évek Moszkvájában egy, a rendőrséget anyjaként szerető, öntudatos házmester a lakókról tud és jelent mindent, precízen, bután, szorgalmasan, ahogy a vörös csillag megy az égen. Hogyan lesz ebből komédia? Hát úgy, hogy egy bujkálva alkotó értelmiségi a darab elején elalszik, és álmot lát. Szürreális látomásában egy időgép véletlenül átrepíti a fűrészporfejű zsebdiktátort Rettegett Iván palotájába, egyenesen a cári trónra – mert hogy Bunsa házfelügyelő úr kiköpött mása külsőleg a hajdan volt véres kezű despotának, akit viszont az időgép a moszkvai tömbházba juttat el. A nehéz észjárású Bunsa rettegésén, hogy mit szól majd a lakógyűlés, hogy ő ellenforradalmi elemek közé keveredett? Majd a félelmetes átalakuláson, ahogy néhány vodka után az idiotizmus mégis vállalja új szerepét és hatalmat gyakorol az első zokniagyú prolicár. Valamint nevethetünk a jövőbe csöppent rettegett uralkodón, amint megijed a telefontól, az autók zajától, és le akar döfni egy szerencsétlen szoknyalovagot.

Firmament - Alexander Gyenes.
Budapest, Műcsarnok, 2019. december 14. - 2020. február 9.

Bájital - Agnes von Uray kiállítása.
Budapest, KULTI - B32 Galéria és Kultúrtér, 2019. december 11. - 2020. január 17.

Képpraxisok 2. - Várady Róbert: A látszatok valósága.
Budapest, Műcsarnok, 2019. december 13. - 2020. február 2.

Boltozat - Alexander Gyenes kiállítása.
Budapest, Műcsarnok, 2019. december 14. - 2020. február 9.

Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.