Apacsok

Budapest, Radnóti Miklós Színház
Igaz-e, hogy Magyarországon is éltek indiánok? A kérdést olvasva azt válaszoljuk, persze, ott zenélnek az aluljáróban.
Pedig ennél sokkal érdekesebb dologról van szó: a hatvanas években ugyanis még nem úgy tiltakoztak a fiatalok a fennálló rendszer ellen, hogy autókat gyújtogattak, hanem úgy, hogy indián törzset alapítottak, és távol tartották magukat a hétköznapi dolgoktól. Persze a hatalomnak ez nem tetszett, a Nagy Testvér figyelni kezdett, így születtek szép ügynökdossziék.
 
Kovács Krisztina, a Radnóti Színház dramaturgja egy éven keresztül tanulmányozta a különböző jelentéseket, melyek később a darab alapját adták. Bereményi Géza felépítette rá a történetet. A végeredmény egy új magyar dráma.
2009.02.26
|
Játék
Molnár Ferenc Caramel 2005-ben, a Megasztár 2. szériájának győzteseként került a zenei köztudatba. 10 év elteltével sikere töretlen, a zenei és közélet kiemelt szereplője.
Copyright © 2022 Minnetonka Lapkiadó Kft.