A születésnap

"A születésnapban a szoba, a menedék jelképe, egy kis tengerparti panzió társalgója. Ebbe a szállodába menekült Stanley, az idegbeteg muzsikus a rideg, ellenséges világ elől. Ez a világ azonban nem engedi ki hatalmából a békesség után áhítozó embert, és utánaküldi pribékjeit. Egy pokoli születésnapi ünnepség során megtörik áldozatuk ellenállását, és másnap magukkal cipelik a tiltakozásra, beszédre képtelen, magatehetetlen zenészt. Az emberrablás három szemtanúja – más, más indítékból ugyan – de passzívan nézi a történteket. Ki nem ismerné a nyomasztó, szorongásos álomnak azt a fajtáját, mikor menekülnénk valamilyen veszedelem elől, de lábunk felmondja a szolgálatot, és ki vagyunk szolgáltatva a ránk törő ártalomnak. Pinter alakjai is ezt az álombeli kiszolgáltatottságot élik át." (Csiszár Imre)
16 éven felülieknek ajánlott!
Játék
November 3. és 5. között az Európai Parlament idén is az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatja be az Lux-díjra jelölt, döntős filmeket.
Copyright © 2023 Minnetonka Lapkiadó Kft.