Az aranyműves boltja

Karol Wojtyla, azaz ismertebb nevén II. János Pál a történelem egyik legismertebb és legkedveltebb pápája volt. Azt talán kevesebben tudják róla, hogy rajongott a színházért; ifjúkorában ő maga is amatőr színjátszó volt, és élete során számos szépirodalmi művet - köztük színdarabokat is - írt. Igaz, szépirodalmi alkotásait – szemben vallásos tárgyú írásaival - nem saját neve alatt jelentette meg; több művésznevet is használt. Az 1960-ban íródott Az aranyműves boltja c. művét például Andrzej Jawień néven jegyezte. A három idősíkon játszódó mű egymásba fonódó monológokon keresztül adja ki három pár történetét, rajtuk keresztül beszél az emberi kapcsolatok sokféleségéről és változékonyságáról, a választás lehetőségéről, az összetartozás és a szeretet fontosságáról.
Játék
Molnár Ferenc Caramel 2005-ben, a Megasztár 2. szériájának győzteseként került a zenei köztudatba. 10 év elteltével sikere töretlen, a zenei és közélet kiemelt szereplője.
Copyright © 2022 Minnetonka Lapkiadó Kft.