Csodálatos, képes rettenetek

Halmy György nagy ívű Ady-trilógiájának most elkészült második részét először láthatja a közönség. A megzenésített versek és felcsendülő archaikus vallásos énekek a költő istenes verseinek mélységeibe segítenek bepillantani. Az előadás jellemzője a már megszokott dramatikus formában ezúttal is az egy emberben felfedezhető férfi, illetve női vonatkozások, jellemvonások, belső monológok egymásnak felelő, egymással beszélgető, egymást kiegészítő megjelenése. A költőben megjelenő több dimenzió Ady költészetének fontos része. A szerelem, a boldogság és halál megjelenik, mint út önmagunkhoz és a másik világ felé, mint lehetőség emberi-isteni szférák felé törekedésünk megélésére. A férfi főszereplők mellett Fabók Mariann személyében most új női főszereplő mutatkozik be az előadásban.

Rendező: Halmy György

 

Szereplők:

Copyright © 2021 Minnetonka Lapkiadó Kft.