Tavaly év végén volt a premierje Maros András Hulladék című darabjának, tehát éppen itt az ideje, hogy a foglalkozzunk ezzel a sajátos humorú szociokomédiával. A szerzőt tehetséges prózaíróként, novellistaként ismertük meg, szövegeit…
…székesfehérvári szereplései alkalmával kedveltük meg. Később aztán regényt is olvashattunk tőle, miközben filmes és színházi kalandozásairól értesülhettünk. Ez utóbbinak eredménye a Hulladék, aminek alaphelyzete letagadhatatlanul magán hordozza azokat a jellemzőket, amiket Maros szövegeiben megszokhattunk: a félénk kisember küzdelme a rettegő, nem is olyan nagy emberekkel.
 
Korrekt huszonegyedik századi tabló tárul elénk kosárlabdára kényszerített fiatalemberrel, börtönből szabadult díszmaffiózóval, álmait kergető tréningruhás apukával és a talán még saját vágyait sem felismerő díszbarátnővel. A két kiszolgáltatott fiatalnak persze találkoznia kell egymással, ez nyilván elkerülhetetlen, és ha már egyszer így lesz, akkor ez hol máshol történhetne, mint a szelektívhulladék-gyűjtő árnyékában? Itt persze azonnal adja magát a motívum, mitől is szabadulnánk meg a legszívesebben, mit érzünk hulladéknak az életünknek, és azt melyik tárolóba dobnánk majd? 
Sax Pál
2012.02.10
|
Játék
Megérkezett a Walt Disney animációs stúdiójának újabb térdcsapkodóan vicces és kreatív kalandfilmje, a Ralph lezúzza a netet!
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.