Megöltem az anyámat

Identitás játék. A darab valóságalapját egy igaz történet adja. Bernadett, aki Irén de Judit szeretne lenni, a `80-as évek Romániájának kegyetlen árvaházi körülményei között arra keresi a választ, hogy ki is ő? Kik a szülei, kitől mit örökölhetett, és egyáltalán miért kitaszított? A közös árvasorban ismeri meg Csipeszt, aki a barátja, szövetségese és társa lesz. Ő tanítja meg a kővé változtatás rituáléjára, mely tulajdonképpen menekülés a valóság elől. Csipesz az, aki a szeretet erejével segít helyrebillenteni az egyensúlyt jó és rossz megítélésében, és mint védőangyal végigkíséri Bernadett életét a földön és azután is, azután is, azután is... A darab szereplői olyanok, akiket nem angyalként látunk a világban, hanem kényelmetlen jelenlévőkként, akik élesen metszett tükröt tartanak elénk. A lelkiismeretünkre apellálva felelőssé tesznek bennünket embertársaink sorsának megértésében, befolyásolásában és elfogadásában.
Játék
November 3. és 5. között az Európai Parlament idén is az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatja be az Lux-díjra jelölt, döntős filmeket.
Copyright © 2022 Minnetonka Lapkiadó Kft.