István, a király – I.K.3.0

Budapest, Papp László Bp Sportaréna
A Szörényi–Bródy szerzőpáros Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája nyomán írt, mára már klasszikusnak számító rockoperája éppen harminc éve debütált a városligeti szánkózódombon, amit a hatalmas sikert követően…
…nyomban el is kereszteltek Királydombbá, azóta pedig már hivatalosan is ezen a néven fut. A jubileum apropóján a darabot Alföldi Róbert vette kezelésbe, és rendezett belőle egy igazán ütős, modern verziót, mely érzékenyen rezonál jelen korunk közhangulatára. Az eredeti mű Géza fejedelem halála utáni honi helyzetet veszi górcső alá, azaz István és legnagyobb riválisa, Koppány vezér hatalmi csatározását dolgozza fel. 
 
Alföldi adaptációja a legendás opus zenéjét és szövegkönyvét nem bolygatta, viszont a szereplők mai környezetben, újragondolt díszletek között és jelmezekben jelennek meg a színen. István és Koppány tehát köztünk jár, Gizella Mercivel érkezik, Torda, a táltos pedig bőrszerkóban és elektromos gitáron tolja a szpiritet… 
 
A színpadon 150 táncos és statiszta teszi impozánssá a látványt, és a mű történetében először élő szimfonikus zenekar – Kesselyák Gergely vezényletével – és hatfős rockszekció is kíséri majd a szereplőket, akik ezúttal elsősorban kitűnő prózai színészek közül kerültek ki. 
macsek
2013.08.26
|

Maija Astikainen: One-Dog Policy.
Budapest, Magyar Fotográfusok Háza (Mai Manó Ház), 2019. november 21. - 2020. január 5.

A Szentendrei Új Művésztelep.
Szentendre, Ferenczy Múzeum, 2019. november 15. - 2020. február 2.

Bak 80.
Budapest, acb Kortárs Művészeti Galéria, 2019. november 15. - 2020. február 28.

Játék
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.