A művészet koreai és magyar arca

Az arc az első, amit egy találkozáskor először megvizsgálunk, amely nagymértékben meghatározza a pillanatok alatt kialakuló első benyomásunkat a másikról. Érdekes, hogy a koreai és magyar nyelvben ugyanúgy több jelentése van az arc szónak, hiszen az arc mindkét kultúrában jelentheti valaminek a reprezentációját is. A koreai táncos, Son Jeemi szólótánca az ő első, Magyarországról szerzett benyomását mutatja meg. A különleges performansz a koreai kultúra egy új aspektusába enged betekintést, ugyanakkor Magyarország egyik új arca is bemutatkozik, Kovács Péter kortárs táncművész mozdulatain keresztül. A szemtől szembeni kommunikációtól és a két arc találkozásától szinte megáll tér és idő.
 

Szereplők:

Játék
November 3. és 5. között az Európai Parlament idén is az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatja be az Lux-díjra jelölt, döntős filmeket.
Copyright © 2022 Minnetonka Lapkiadó Kft.