A hét szamuráj

"A hét szamuráj című film az 50-es évek első felében készült, amikor Japán a második világháború elvesztésének, és az amerikai megszállás nyomasztó utóhatásainak sokkjától szenvedett. Kurosawa tudta, összefogásra lenne szükség, amely képes megteremteni a jobb jövő lehetőségét, de ekkor már nem nagyon hitt abban, hogy az ember képes felülkerekedni ezen a történelmi helyzeten. Míg korábbi filmjeiben a hősök legyőzték a reménytelen körülményeket, addig a hét szamurájban már deus ex machinára van szükség, hogy helyreálljon a világ rendje." (Mikó Csaba)
Játék
November 3. és 5. között az Európai Parlament idén is az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatja be az Lux-díjra jelölt, döntős filmeket.
Copyright © 2022 Minnetonka Lapkiadó Kft.