A királytalálkozó

Pozsgai Zsolt A királytalálkozó című drámájának központi témája a Visegrádi Országok történelmi alapeseményének felidézése. A három király, és az őrgrófok tárgyalásain részt vesz még Piast Erzsébet, Károly Róbert felesége is, aki kiváló politikus volt, és rendkívüli módon tudta segíteni férje szándékait – valamint egy váratlan vendég, egy fiatal lány, a szlovák Barcinka. A találkozó legnagyobb tétje, megoldást találni, hogyan védjék ki együtt a nyugati nagyhatalmaktól begyűrűző válságot, illetve hogyan tudnak ellenükre, mégis szövetségben velük létezni. A személyes sérelmek és nemzeti ellentétek közepette kell a közös utat, közös hangot megtalálniuk a kor rendkívül bonyolult örökösödési, politikai viszonyai között.
Játék
Molnár Ferenc Caramel 2005-ben, a Megasztár 2. szériájának győzteseként került a zenei köztudatba. 10 év elteltével sikere töretlen, a zenei és közélet kiemelt szereplője.
Copyright © 2022 Minnetonka Lapkiadó Kft.