Hírek
Idén is lesz Összpróba Balatonbogláron!
Színház, zene, tánc és filmezés is szerepel az Összpróba Alapítvány nyári alkotótáborainak programjában. Az ifjúsági táborba a 12 és 18 év közöttieket, a felnőtt táborba a 18 éven felülieket várják a szervezők.
Vincze Balázs kapta a Seregi-díjat
A Pécsi Balett igazgatója vehette át az Operaház színpadán a 2013 óta Seregi László emlékét őrző elismerést. A magyar balett-történet korszakos alkotójáról elnevezett díjban évente egy olyan aktív koreográfus részesülhet, aki egyéni stílust képviselve alkot maradandó tartalmat és képvisel művészi értéket a balett területén.
Új igazgató a Trafóban
Egyetlen pályázóként Barda Beáta, a korábbi művészeti vezető áll a Trafó Kortárs Művészetek Háza élére. Nagy József nem indult a vezetői pozícióért és a Trafó művészeti vezetője, Barda Beáta mellett senki más nem adott be pályázatot.
Sütő Judit kapta idén a Várkonyi Zoltán-emlékdíjat
Sütő Judit 1995 októbere óta dolgozik férfiszabóként a Vígszínházban, első előadásai Shakespeare Macbeth-je és a Marton László rendezte Össztánc voltak. A huszonkét év alatt több száz előadás létrejöttében vett részt.
Frenák Pál koreográfiája az Operaházban
1917. május 12-én mutatta be a Magyar Állami Operaház A fából faragott királyfit, amelynek centenáriuma alkalmából Frenák Pál a Magyar Nemzeti Balett művészeivel és saját társulatával koprodukcióban készített koreográfiát.
Meghirdette új évadjának műsorát a Jászai Mari Színház
A tatabányai Jászai Mari Színház új műsorát Crespo Rodrigo színházigazgató sajtótájékoztató keretében mutatta be. A 2017/2018-as évad valamennyi – a felnőtt bemutatók közé sorolható – előadása az igazság keresésének legkülönfélébb útjait járja körül.
Marad Herczeg Tamás
Herczeg Tamás újabb öt éven át vezetheti a Szegedi Szabadtéri Játékok Nonprofit Kft.-t. „Legfontosabb eredményeink művészeti szempontból, hogy a Dóm térről kiszorult prózajátszást felélesztettük.”
Megosztott fődíj az RS9 OFF fesztiválon
Három előadás megosztva kapta a fődíjat az RS9 OFF független színházi fesztiválon. Díjazott lett a Metanoia Artopédia Jég-doktrínák című előadása, a Ziggurat Projekt Esumi és Asao című produkciója és a Gólem Színház Gólemese című előadása.
Nyári színházi játékok a Spirit Színházban
A II. kerületi teátrum májusban felújítási munkák miatt bezárja a kapuit, júniustól viszont légkondicionált, kényelmesebb játszóhelyekkel várja látogatóit, és június 9-én a Jövőre, veled, ugyanitt 2. című premierrel indítja a nyarat.
Átadták az idei Lábán Rudolf-díjakat
Horváth Csaba V. Vonósnégyes és Hód Adrienn Grace című koreográfiái nyerték el a 2016-os esztendő legkiemelkedőbb táncelőadásainak járó Lábán Rudolf-díjat. Az alkotók Sárosdi Lillától és Zsótér Sándortól vehették át a díjjal járó plaketteket. Az estet Bombera Krisztina vezette.
567891011121314
9 / 78 oldal
Játék
A vidéki független szféra két képviselője, a KB35 Inárcs és a győri RÉV Színházi és Nevelési Társulat koprodukciója, William Shakespeare Othellójával olyan témákat érint, mint a xenofóbia, manipuláció vagy a családon belüli erőszak.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.