Műsoron

Drága örökösök

magyar filmsorozat, II. évad, 22. rész: Fényképek
Szereplők:

Bede-Fazekas Szabolcs

Hajdu Steve (Palágyi Sándor)

Járó Zsuzsa (Szappanos Mónika)

Koltai Róbert (Szappanos Kálmán)

Kovács Lehel (Szappanos Kristóf)

Lengyel Ferenc (Szappanos Tibor)

Makranczi Zalán (Dr. Lendvai Róbert)

Mohai Tamás (Kasztner-Szappanos Tamás)

Ullmann Mónika (Dr. Csomós Andrea)

Fekete Linda (Varga Anikó)

Epizód tartalma:
Zsóka reméli, hogy némi fantáziával mindent jóra fordít. Tamás és barátai úgy hiszik, küszöbön a meggazdagodásuk, Panna különös randit egyeztet, Olga pedig fényképészként lendül akcióba.

A sorozatról:
A falusi nagypapa halála után kiderül, hogy az öreg hatalmas vagyont hagyott a vidéki életből már kiszakadt, fővárosban élő három gyermekére és két felnőtt korú unokájára. A 612 millió forint azonban csak úgy lehet az örökösöké, ha vállalják, hogy egy évre visszaköltöznek szülőfalujukba, Ökörapátiba. További feltétel, hogy a visszaköltözést követően a budapesti rokonok egy teljes éven át 12 óránál tovább nem hagyhatják el a kis falut. Aki ezt megszegi, az kiesik az örökségből, ha pedig egyikőjüknek sem sikerül teljesíteni a feltételeket, úgy a hatalmas vagyon a falusiakra száll.
(18 kép)

Műsoron a TV-ben

2020.02.26., szerda, 13:35|20:05
2020.02.27., csütörtök, 13:35|20:05
2020.02.28., péntek, 13:35|20:05
2020.03.02., hétfő, 13:35|20:10
2020.03.03., kedd, 13:35|20:10
2020.03.04., szerda, 13:35|20:10
2020.03.05., csütörtök, 13:35|20:10
2020.03.06., péntek, 13:35|20:10
Filmek a TV-ben
18:20
Éjszakai játék
amerikai vígjáték, 2018
18:25
Hármasban
kanadai vígjáték, 2017
18:25
Jurassic Park 2. - Az elveszett világ
amerikai akció-kalandfilm, 1997
18:35
Az élet maga
amerikai romantikus film, 2018
18:45
Anya, lánya, unokája
amerikai vígjáték, 2007
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
07:33
Inui
I. évad, 15. rész
07:35
Vadócok
2018, I. évad, 6. rész: A vadon őre
07:41
Simon
I. évad, 37. rész
07:47
Simon
I. évad, 38. rész
07:50
Tini titánok, harcra fel!
2013, III. évad, 1147. rész
Játék
A kiállítás a honfoglalástól a 19. századig mutatja be a fegyverek történelmet alakító szerepét.
Major Kamill kiállítása február 26-tól #pestiest http://est.hu/cikk/133862/papirok_racsok_akkad
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.