Könyv
„Átélhető, megfogható érzésekről szeretnék írni” - Bende Tamás
Bende Tamás költészetéről azt mondta Kemény István, hogy csak fontos dolgokkal foglalkozik: múló szerelem, nem múló szerelem, mai Magyarország. Első verseskötetét április 11-én mutatja be a Trafó, Fillér Máté vizuális DJ-szettjének kíséretében.
Dr. Ian Gawler: Legyőzheted a rákot – Az új életforma
Egyesek kizárólag korunk civilizációs betegségének tartják, mások szerint mindig is jelen volt az emberiség történelmében. Manapság évente több millió embernél diagnosztizálnak rákos megbetegedést, számukra és hozzátartozóik számára nyújthat segítséget dr. Ian Gawler könyve.
Louise O’Neill: Örökké a tiéd
Végre magyarul is olvasható a világszerte nagy vihart kavart Örökké a tiéd! A szerző, Louise O’Neill tavaly nem véletlenül nyerte el a Bookseller Young Adult díját: az Örökké a tiéd kegyetlenül őszinte, brutális és fontos könyv.
Fucskár Ágnes, Fucskár József Attila: Várak Magyarországon
Várkastélyok, püspökvárak, templomvárak: olyan épületek, melyek mindig megállásra és ámulatra késztetik szemlélőiket. Minden vár korlenyomat, hiszen az adott időszak ízlését, kultúráját, történelmi eseményeit tükrözi, ezért megismerésükkel nélkülözhetetlen tudásra tehetünk szert.
Magyarósi Csaba, Szűcs Ádám: Egy hét a városban
Hogyan lehet egy online városkalauzt sikeresen átültetni valóságos, két kézzel fogható, háromdimenziós formába? - adódik a kérdés, amikor arról hallunk, hogy bloggerek könyvet adnak ki.
Rájátszás: Szívemhez szorítom
Szívemhez szorítom címmel megjelent a Rájátszás második, könyvbe csomagolt CD-je a Magvető és a Kultúrkombinát közös kiadásában. A Rájátszásban a magyar pop-rock szcéna legismertebb alakjai valamint kortárs költők, írók írják újra és játsszák el egymás műveit.
Bill Bryson: Hátizsákkal a vadonban
Bill Bryson az az ember, aki az ismeretterjesztés berkeiben fenegyerekből nagyfranccá nőtte ki magát. Első sikereit az útikönyveivel érte el (mint például Az egyik lábam itt…), ezek mellett azonban írt egy remek kézikönyvet az angol nyelv használatáról (Bajos szavak), …
Yan Ge: Szecsuáni csípős
A Szecsuáni csípős című regény Zombory Klára fordításában novemberben jelenik meg az Európa Könyvkiadó gondozásában. A mandarin dialektusban írt könyvben Yan Ge szabadszájúan, fanyar humorral, pompásan megformált jellemekkel és remek párbeszédekkel rajzolja meg a délnyugati-kínai kisvárosi közösség életét.
Szvetlana Alekszijevics: Elhordott múltjaink
Milyen embert hozott létre a „szocialista” társadalom? Milyen emberi tragédiák rejtőznek a „kommunizmus bukása” mögött? Szvetlana Alekszijevics efféle kérdésekre keresi a választ Elhordott múltjaink című könyvében, amely novemberben jelenik meg magyarul.
Meskó Zoltán - Bálint Mátyás: Meskó - Az NFL első kézből
Meskó Zoltán Temesvárról indulva valósította meg az amerikai álmot, egész életében fittyet hányva esélyekre és valószínűségekre, amióta csak családjával bekerült az ötvenöt ezer nyertes közé a zöldkártyalottó-sorsoláson - tízegynéhány millió jelentkező közül.
12345678910
2 / 106 oldal
Játék
A vidéki független szféra két képviselője, a KB35 Inárcs és a győri RÉV Színházi és Nevelési Társulat koprodukciója, William Shakespeare Othellójával olyan témákat érint, mint a xenofóbia, manipuláció vagy a családon belüli erőszak.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.